Uniós támogatás a fagykár után – A romániai gyümölcstermesztőknek is jár a kártérítés

Az Európai Bizottság 49,8 millió euró értékű sürgősségi támogatási csomagot javasolt hat uniós tagállam gyümölcstermesztő és bortermelő ágazatában tevékenykedő gazdálkodók számára, amelyből Románia a második legnagyobb összegű támogatást kapja – jelentette be szerdán Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.

„Az Európai Bizottság elfogadta Románia kérelmét, hogy kártérítést nyújtson azoknak a gyümölcstermesztőknek és bortermelőknek, akiknek termését a tavaszi késői fagyok károsították!” – írta Facebook-bejegyzésében a miniszter.

A fagykárok után kaphatnak támogatást a romániaik gyümölcstermesztők és bortermelők is | Illusztráció: Pexels

Az Agerpres szerint Barbu rámutatott, hogy a Mezőgazdasági és Halászati Tanács júliusi ülésén kérte ezt a támogatást, amely nyomán az EB most 49,8 millió euró értékű sürgősségi támogatási csomagot javasolt Bulgária, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország és Románia számára.

A romániai termelők összesen 11,5 millió eurót kapnak, ami a csomag második legnagyobb összegű támogatása – közölte Barbu.

Kiemelte ugyanakkor, hogy a mezőgazdasági minisztérium szakértői már dolgoznak a támogatások odaítélésének feltételein és kritériumain, hogy a kifizetéseket a lehető leggyorsabban eszközölhessék.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?