Tonnaszám kerül a kukába az állami támogatással megtermelt román paradicsom

A bukaresti kormány a teljesen értelmetlen Tomata programmal lényegében a túltermelést támogatja.

Több ezer kiló, fogyasztásra teljesen alkalmas paradicsom végzi naponta a Bukarest környéki szemétkukákban, miután annyi a termény a piacokon, hogy aprópénzért sem tudják eladni a termelők – írja a Digi24 alapján a Világgazdaság. A helyi gazdák szerint ennek oka az, hogy a kormány megemelte a célzott támogatási összegeket, ezért sokan fogtak bele a paradicsomtermesztésbe, elárasztva a piacot.Fotó: Pixabay

A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium által pár éve indított Tomata programban az állam 1000 négyzetméterre számolva 3000 eurós de minimis támogatást nyújt a gazdáknak.

A termelők szerint gondot okoz az is, hogy Romániában a szezonális termékek számára nincs központosított értékesítési lehetőség, a nagybani felvásárlók, közvetítők az országot járva keresik meg a nekik megfelelő árut. De mivel jelenleg paradicsomból rengeteg érett be egyszerre, az árak padlót fogtak. A riportban egy gazda elárulta, hogy idén már két tonna paradicsomot dobott a szemétbe, és további három tonnának is ez lesz előreláthatóan a sorsa. 

A fő gondot azonban az jelenti, hogy fejletlen az élelmiszeripar, nincs aki feldolgozza a rövid idő alatt beépő hatalmas mennyiségű termést.

A felvásárlók 1 lejt hajlandók fizetni a paradicsom kilójáért, miközben ahhoz, hogy némi profit is keletkezzen rajta, legalább négy lejt kellene kapnia – mondta a Digi24 riporterének egy gazda.

Amíg a paradicsom a termelőktől a piacokra vagy a boltokba jut, igencsak megugrik az ára: az áruházláncokban 15 lej körül van a paradicsom kilója, a koktélparadicsomot pedig 5 lejért kínálják. A kolozsvári piacon 10 lejnél kezdődik a paradicsom ára, s felmegy 15-16 lejig.

Kapcsolódók

Kimaradt?