Rekordot döntöttünk a sztrádaépítésben
A 11 éve fennálló korábbi rekordot több mint 80 kilométerrel szárnyaltuk túl.
Még soha nem készült el egyetlen év alatt annyi autópálya és gyorsforgalmi út, mint idén, írja az economica.net. Az év végéig 201 kilométer autópályát nyitnak meg a forgalom előtt. Mostanáig közel 144 km új modern közutat adtak át, december 31-ig pedig további 57 kilométert fognak.
A közúti infrastruktúráért felelős országos társaság (CNAIR) adatai szerint az idén elkészült teljes úthossz felét az A7 moldvai autópálya adja: a Buzău és Focșani közti szakasz 80 km, a Buzău és Ploiești közti szakasz pedig 21 km hosszú.
Elkészült még a bukaresti körgyűrű, az A0 két szakasza (24,23, illetve 9 km), az A1-es autópálya egyik 15,77 kilométeres szakasza, valamint két, 37,7, illetve 13 kilométeres gyorsforgalmi út.
Ezzel megdőlt a 2013-as rekord, amikor 117,9 kilométer autópályát adtak át. Az azóta eltelt időszakban volt olyan év is, 2021, amikor mindössze 38,45 kilométer új sztrádát sikerült átadni.
A Szállításügyi Minisztérium korábbi célkitűzése összesen 250 km hosszúságú új autópálya megnyitása volt 2023 és 2024 folyamán. Mivel tavaly 80 km sztrádát építettünk, a tervet kb. 30 kilométerrel túlteljesítettük.
Kapcsolódó
Ennek ellenére vannak olyan útszakaszok, melyeket idén kellett volna megnyitni a forgalom előtt, azonban a kivitelezők nem tudták tartani a határidőket. Ezek az A0 egyik szakasza, az A7-es egyik szakasza és a Galac-Brăila gyorsforgalmi út, melyek együttes hossza kb. 50 kilométer.
A CNAIR adatai szerint az idén elkészült új szakaszokkal 1272,9 kilométerre nő Románia modern közúti hálózata.