Rekord költségvetést terveztek Nagyváradon
Nagyvárad történetének valaha volt legnagyobb költségvetését jelentették be csütörtökön: az idei esztendőre 3,7 milliárd lejes, azaz közel 750 millió eurós bevétellel számolnak.
Florin Birta polgármester sajtótájékoztatón azt mondta, hogy 2021 óta folyamatosan nőtt az önkormányzat bevétele. Noha tavaly a kormány intézkedései miatt mintegy 40 millió lejt elveszített a városi kassza, a pozitív trend nem változott. Emiatt idén újabb jelentős növekedésre számítanak.
Az önkormányzat közleményében idézett Eduard Florea, a gazdasági osztály igazgatója szerint a 2025-ös költségvetés a város pénzügyi stabilitását bizonyítja. Rámutat arra, hogy a városvezetés képes külső pénzforrásokat lehívni, az uniós pénzalapok és a saját bevételeik pedig lehetővé teszik, hogy magas szinten tartsák a beruházásokat.
Rekordösszegű beruházások
Márpedig beruházásokban idén sem lesz hiány, rekordot jelentő közel 2 milliárd lejt (400 millió eurót) akarnak költeni, főleg annak köszönhetően, hogy idén egymásra tevődik két fejlesztési program is. A prioritást élvező stratégiai projektek terén az oktatást, az egészségügyet, az infrastrukturális fejlesztéseket nevezték meg.
Az elkövetkezendő két év során 200 millió eurót költenének a tanügyi hálózatra. Új iskolát akarnak építeni, ugyanakkor már több aláírt szerződés is van a meglévő tanintézetek energiahatékonyságára vonatkozóan. Ami az egészségügyet illeti: a megyei kórház korszerűsítése és az új járványkórház már elkezdett építésének folytatása mellett az orvosi szolgáltatások bővítését célozzák.
Az elmúlt évek során a nagyváradiak már megszokták, hogy folyamatosak az építkezési telepek a városban, és ez egyelőre nem is fog változni. Az önkormányzat folytatni akarja a nagy átjárók építését, ugyanakkor a tömegközlekedési hálózatot is bővíteni akarja. A már elkezdett parkfelújítási projektek is folytatódnak és a belváros történelmi épületeinek helyreállítása is szerepel a prioritási listán. A városvezetés ugyanakkor a sétálóutcák és a zöldövezetek bővítését is ígéri.
Honnan a pénz?
A csütörtökön közvitára bocsátott költségvetés-tervezet kapcsán Florin Birta azt mondta, hogy a beruházások fejlődést jelentenek, a város által diktált ritmus pedig egy sikermodellről árulkodik. Úgy véli, hogy a korszerű infrastruktúra és a vállalkozóbarát közpolitika miatt Nagyvárad továbbra is csábító a befektetők számára.
Eduard Florea is büszkélkedett a büdzsével, amely szerinte „jól átgondolt stratégiát” mutat, felelősségteljesen járnak el a kiadások terén, miközben a beruházásoknak valós hatása van a közösségre.
A bemutatott tervezet szerint amúgy a 3,7 milliárd lejes rekord költségvetésben több mint 1,1 milliárd lej uniós alappal számolnak, miközben tavaly csak 242 millió folyt be, az azt megelőző két évben pedig 630-680 millió. Az önkormányzat saját bevételeit 722 millióra becsülik, míg a fennhatóságuk alá tartozó közintézmények bevételei szerintük elérik az 1,07 millió lejt. A költségvetés 46 százalékát a működési költségek teszik ki, az 54 százaléka az, amit a beruházásokra fordítanak majd.
CSAK SAJÁT