Péter Ferenc: a Marosvásárhely–Debrecen repülőjárattal mindkét város csak nyerhet

Mind Marosvásárhely, mind Debrecen csak nyerhet az Aeroexpress Légitársaság most elindított, új járatával – közölte hétfőn Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke.

A tanácselnök hétfői sajtótájékoztatóján, majd későbbi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmazott, az új járat hozzájárul a turista- és üzleti célú forgalom fellendítéséhez, erősíti a két város és a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat, valamint összekapcsolja Maros megyét más térségekkel.

Péter Ferenc hozzátette, a Marosvásárhelyi Transylvania Repülőtér fejlesztése továbbra is prioritása a Maros Megyei Önkormányzatnak. Idén két, 30 millió euró összértékű uniós szerződést írtak alá vissza nem térítendő támogatásra, amelyből megduplázzák a repülőtér kapacitását: bővítik az utasfogadó terminált és a repülőgép-parkolót, építenek egy új tűzoltóállomást és korszerűsítik az összes utas-, poggyászellenőrző és biztonsági berendezést.

Marosvásárhelyt Magyarországgal jelenleg nyolc légijárat köti össze: heti öt Budapestre és heti három pedig Debrecenbe és vissza szállít utasokat. 

A hétfői sajtótájékoztatón jelen volt a légitársaság ügyvezető igazgatója, Somogyi-Tóth Dániel is, aki elmondta: a magyar légiközlekedés fejlesztésének egyik meghatározó eleme a regionális repülés, viszont a piac sajátosságai folytán pont erre a szegmensre kevés figyelmet fordítottak. „Gyakorlatilag ennek az első állomásánál állunk most. A próbaidőszak keretében be tudjuk mutatni, hogy melyek a regionális repülés sajátosságai és milyen feladatokat tudunk ezáltal megoldani, ez az első két hónap erről fog szólni” – fejtette ki az Somogyi-Tóth Dániel.

Az új légitársaság a BASE Airlines Zrt.-vel közösen alakult 1991-ben száz százalékban magyar tőkével. A társaság a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kezelő társaságával együttműködve szeptembertől két hónapos bevezető műveletet készít elő, amely régóta várt légi összeköttetést hoz létre Erdély városai és Magyarország között, ennek érdekében már megkezdte a jegyértékesítést.

Magyar Levente, a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszterhelyettese a magyar kormány álláspontját tolmácsolta. „Noha hatalmas igény volt rá, a mai napig nem volt olyan légitársaság, amely a régió nagyvárosait kötötte össze. A magyar kormány elkötelezett ennek a járatpárnak a támogatásában, minden rendelkezésre álló jogi megoldást megvizsgálnak annak érdekében, hogy ez ne csak egy két hónapig tartó valóság legyen” – fejtette ki a miniszterhelyettes. A Magyar Kormány célja, hogy a Kárpát-medence és a tágabb régió minden nagyvárosa elérhető legyen Magyarországról.

Fotó forrása: Péter Ferenc Facebook-oldala

A járatok hétfőn, szerdán és pénteken indulnak Budapest–Kolozsvár–Debrecen–Marosvásárhely–Debrecen–Kolozsvár–Budapest útvonalon, így egy útvonallal egyszerre több város utasforgalmát szolgálják ki. A jegyárak irányonként 40-90 euró között változnak. Érdekesség, hogy a Budapestet Kolozsvárral összekötő járat menetrendje lehetővé teszi, hogy egy munkanap alatt teljesíthető legyen az oda-vissza út, ez fontos lehet például az üzletemberek számára. Hasonlóképpen gyorslátogatást tehetnek a kolozsvári utasok Debrecenbe, továbbá létrehozzák a Debrecen és Marosvásárhely közötti oda-vissza járatot is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?