Ötvenmillió eurós beruházással épül hatalmas napelempark Szatmárnémetiben

Fotó: Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatala85 hektárnyi területen Románia legnagyobb kapacitású napelem parkját építik meg Szatmárnémetiben.

 A Shikun& Binui Energynek az SPV Camre Energy általi 50 millió eurós beruházása nemrég kapta meg a szükséges engedélyeket, amelynek értelmében a 2022-es év végéig kell átadniuk a parkot.

A befektetők kiemelt figyelmet fordítanak a megújuló energiaforrások használatára, ezenkívül fenntartható kivitelezési standardokat vezettek be annak érdekében, hogy részt vehessenek egy hosszú távon is élhető és zöld környezet kialakításában. Négy kontinensen (Amerika, Európa, Ázsia és Afrika) fejtik ki a tevékenységüket. Eddig elsősorban a szélenergia termelésben jeleskedtek Romániában: főleg Dobrudzsában dolgoznak, a 67,5 megawatt összkapacitású szatmárnémeti beruházásuk azonban a zöld energia új vonalát nyitja meg a régiónkban.

Mint a Maszol megtudta: a napelempark Szatmárnémeti és Pusztadaróc között helyezkedik majd el, még a város területén.

A Shikun & Binui Energy ügyvezető alelnöke, Isaac Isman a szerdai, Kereskényi Gábor polgármesterrel történt találkozója során kijelentette, ez a beruházás csak az első lépése egy sikeres együttműködésnek. „A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal és a szatmárnémeti polgármester egyaránt olyan partner, amely az első lépésektől kezdve megbízható és hatékony társnak bizonyult” – mondta a találkozót követően. 

„Az utóbbi öt évben egyszerű és átlátható üzleti ajánlatokat tettünk a szatmárnémeti iránt érdeklődő befektetők elé, amelynek egyre inkább meglátszanak az eredményei is. Annak pedig külön örülök, hogy egy rendkívüli horderejű, zöld beruházás valósulhat meg Szatmárnémetiben, ezért a lehetőségeinkhez képest minden segítséget megadunk nekik” – nyilatkozta a találkozót követően Kereskényi Gábor.

Kapcsolódók

Kimaradt?