Országos Vízügyi Igazgatóság: lesz elég villanyáram, elegendő víz van a tározókban

A legfontosabb vízgyűjtők telítettsége 71,5 százalék, ami 4,5 százalékponttal marad el az egy évvel korábbi szinttől.

A 40 legfontosabb gyűjtőtó telítettsége 71,5 százalék – írja az economedia.ro. Az Országos Vízügyi Igazgatóság (ANAR) tájékoztatása szerint a tél folyamán ez a vízmennyiség lehetővé teszi, hogy az erőművek elegendő elektromos energiát tudjanak termelni.

„Szakembereink napi rendszerességgel monitorozzák a 40 fő vízgyűjtő tavat, s intézkednek a víz tartalékolásáról” – olvasható az intézmény közleményében. A vállalat szerint a vízkészletek hatékony felhasználásnak köszönhető, hogy a tározók telítettsége a súlyos nyári szárazság ellenére sem csökkent kritikus szintre.

Illusztráció | Fotó: a román vízügyi igazgatóság Facebook-oldala

Az ANAR ugyanakkor elismeri, hogy egy évvel korábban több víz volt a hazai tározókban. 2021 novemberének elején a vízgyűjtő tavak telítettsége 76 százalék volt.

Az igazgatóság tájékoztatása szerint jelenleg a Duna hozama messze elmarad a sokéves átlagtól. Báziásnál, ahol Románia területére lép, a folyam másodpercenkénti hozama 2400 köbméter. Ez kevéssel haladja csak meg a 4650 köbméteres sokéves átlag felét. November 10. körül a Duna hozama kissé csökken, 2300 köbméter/másodpercre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Novemberben a romániai folyók többségének a vízhozama az ennek az időszaknak megfelelő sokéves átlagnak az 50-80 százalékán áll. Az erdélyi folyók közül a Krassó, a Néra és a Cserna hozama a megszokott érték 50 százalékát sem éri el. Ugyanez a helyzet, többek között a Szereten, a Tatroson, az Argeșen és az Olt alsó szakaszán.

Kapcsolódók

Kimaradt?