Olaszországban csökkentik az üzemanyagadót, felvásárlási határt vezetnek be az étolajra

Negyvennapos kedvezmény bevezetéséről döntött az olasz kormány az üzemanyagárak emelkedésének megállítására, miközben egyes élelmiszerüzlet-láncok két üvegben szabták meg az egyszerre vásárolható étolaj mennyiségét.

A Corriere della Sera című napilap hétfőn emlékeztetett, hogy a Mario Draghi közgazdász vezette kormány néhány nappal ezelőtt bejelentette az üzemanyagárak csökkentését, amelynek bevezetése azonban késik.

A tervek szerint a benzinre és gázolajra kivetett adó mértékét literenként 25 centtel csökkentik. Az intézkedés negyven napig lesz érvényes. A hatályba lépéshez a rendelkezésnek meg kell jelennie a hivatalos közlönyben. A SkyTg24 hírtelevízió úgy értesült, hogy a késedelmet az intézkedés jogi megszövegezése okozza.

Az úgynevezett ökológiai átmenetért felelős Roberto Cingolani miniszter korábban „spekulációnak” nevezte az üzemanyagárak olaszországi emelkedését. A benzin a tavalyi év ugyanezen időszakához képest negyven százalékkal kerül többe, a gázolaj több mint ötvenegy százalékkal drágult. A Codacons fogyasztóvédelmi szervezet spekuláció címén feljelentést tett a római ügyészségen, amely vizsgálatot indított az üzemanyagárak emelkedésének tisztázására. A literenkénti ár Olaszország egyes részein megközelítette a 2,60 eurót.Illusztráció: Gabriella Clare Marino/Unsplash

A kormány rendelkezései között szerepel a családi és a vállalati közüzemi számlák esetében biztosított, akár 24 hónapos részletfizetés bevezetése, valamint kétszáz eurós „üzemanyag-bónusz” biztosítása a magánvállalkozások dolgozóinak. Utóbbi intézkedéssel a fuvarozókat és halászokat kívánják segíteni.

Az olasz őstermelőket tömörítő Coldiretti szövetség tagjai hétfőn a délolasz Potenza városában vonultak utcára állatokkal és 130 traktorral. Megnövekedett kiadásaikat hangoztatva, emlékeztettek arra, hogy Olaszország az állateledelként használt kukorica ötven százalékát, a durumbúza harminc, a kenyérbúza hatvan százalékát importálja.

Massimiliano Giansanti, a Confagricoltura nevű agrárszövetség elnöke az Il Giornale napilapnak azt hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború felszínre hozta az agrárszektor problémáit. Európa élelmiszer-ellátásának hiányosságait a közös agrárpolitika tévedéseinek tulajdonította. Úgy vélte, az utóbbi években „bírált” pálmaolaj ismét átveszi majd az étolaj helyét.

Milánóban és Bolognában egyes nagyobb élelmiszerláncokban egyszerre csak két palack étolaj vásárlását engedélyezik. A szupermarketek üzemeltetői elmondták, hogy a termékből nincsen hiány, de így kívánnak határt szabni a pánikszerű felvásárlásnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?