Nemhogy csillapodna, de mélyül a válság a céges szolgáltatások terén

A fuvarozók júliusi bevételei 8,3 százalékkal voltak kisebbek az egy évvel korábbiaknál.

Kifejezetten rossz hónap volt a július a főleg cégeknek nyújtott szolgáltatások terén, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból. Az ágazati árbevétel 5,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól és a júniusitól egyaránt, ami a leggyengébb idei adat.Válságos időket él a fuvarozás | Fotó: Pexels

Az alágazatok közül csak a kommunikáció, valamint a mozifilmek, videók és televíziós műsorok gyártásának a forgalma nőtt éves összevetésben 6,5, illetve 5,8 százalékkal. Az informatikai cégek árbevétele 2,1 százalékkal volt kisebb, mint 2025 júliusában, az egyéb, főleg vállalati szolgáltatásokat nyújtó cégeké pedig 7,1 százalékkal.

Leggyengébben a fuvarozók teljesítettek, a bevételeik 8,3 százalékkal csökkentek.

Az év első hét hónapjában a vállalati szolgáltatások piaca 1,9 százalékkal zsugorodott. A forgalom csak a kommunikáció, valamint a film- és műsorgyártás terén nőtt, egyaránt 3,5 százalékkal.

Az informatikai cégek bevételei 1,7 százalékkal voltak kisebbek, mint 2025 első hét hónapjában, az egyéb, főleg vállalati szolgáltatásokat nyújtó cégeké pedig 2,4 százalékkal csökkentek. Héthavi viszonylatban is a fuvarozás nyújtotta a leggyengébb teljesítményt, 3,2 százalékkal csökkent a forgalma.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?