Rémes hónap volt a július is a lakossági szolgáltatások számára
A legrosszabb helyzetben a szerencsejátékok, a vendéglátás és a szállodaipar vannak.
Júliusban éves összevetésben 8,7 százalékkal esett vissza a forgalom a lakossági szolgáltatások piacán, derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) legfrissebb adataiból.
A tekintélyes zsugorodás annak ellenére jött össze, hogy két alágazat növekedni tudott. Az utazási ügynökségek és egyéb turisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégek júliusi árbevétele 6,8 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. A ruhatisztítók és mosodák bevételei ennél is nagyobb mértékben, 12,5 százalékkal nőttek.
A fodrászatok és szépségszalonok forgalma 2,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezzel a teljesítménnyel minden bizonnyal kiegyezett volna a szállodaipar és a vendéglátás is, ahol azonban a visszaesés sokkal drasztikusabb, 10 százalékos volt. A bevételek annak ellenére apadtak, hogy a szépségiparban az utóbbi 12 hónapban 14,10 százalékkal, a vendéglátásban 10,76 százalékkal, míg a szállodaiparban 7,82 százalékkal emelkedtek az árak.
A leginkább katasztrofális helyzetben a szerencsejátékkal és egyéb szabadidős tevékenységekkel foglalkozó cégek vannak, amelyeknek a bevételei 20,1 százalékkal maradtak el a tavaly júliusi értéktől.
Az előző hónaphoz viszonyítva a lakossági szolgáltatási szektor júliusi árbevétele 9,9 százalékkal nőtt, azonban ennek a relevanciája szinte nulla, mivel az ágazatot erős szezonalitás jellemzi.
Az év első hét hónapjában 9 százalékkal zsugorodott a lakossági szolgáltatások piaca. Növekedést csak az utazási irodák (15,9 százalék), valamint a mosodák és ruhatisztítók (0,7) értek el, bár utóbbiak esetében valójában stagnálásról beszélhetünk.
A szerencsejátékkal foglalkozó cégek bevételei 16,6 százalékkal voltak kisebbek, mint a tavalyi év azonos időszakában, a fodrászatok és szépségszalonok forgalma 12,2 százalékkal, a szállodaiparé és a vendéglátásé pedig 11,6 százalékkal csökkent.
CSAK SAJÁT