Márciusban tovább mélyült az ingatlanpiac válsága

Az első tavaszi hónapban negyedével kevesebb lakást vásároltak, mint egy évvel korábban. Kolozs megyében harmadával, Háromszéken felére csökkent az adás-vételek száma.

Erős mínuszban zárta az ingatlanpiac az első negyedévet, derül ki az  Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal (ANCPI) adataiból. Az év első három hónapjában 23,4 százalékkal kevesebb lakás cserélt gazdát, mint 2022 azonos időszakában. Ez azt jelenti, hogy mélyül a válság, hiszen januárban még csak 20 százalékos volt a visszaesés, ami februárra 22 százalékra nőtt, s tendencia márciusban is folytatódott. Idén 32 648 tranzakcióra került sor, mintegy 10 ezerrel kevesebbre, mint egy évvel korábban, míg 2021 első negyedévéhez képest 7 ezerrel.Fotó: Agerpres

A vizsgált időszakban csupán Fehér, Máramaros, Tulcea, Prahova, Călărași és Brăila megyében bővült az ingatlanpiac, 50 és 2 százalék közti arányban. A gazdaságilag fejlett nagyvárosokban, illetve megyékben is számottevő mértékben csökkentek az eladások. A legnagyobb, 36 százalékos visszaesés Kolozsban következett be, ami részben annak a számlájára írható, hogy Kolozsváron még Bukarestnél is magasabbak az ingatlanárak.

Katasztrofális mértékben, 35 százalékkal zsugorodott a piac Temes és Konstanca megyékben is, míg Ilfovban 34 százalékkal. Iași megyében 26, Bukarestben 22, Brassóban pedig 9 százalékkal kevesebben vásároltak lakást január 1. és március 31. között, mint tavaly.

Az ANPCI kimutatásaiban 13 427 március tranzakció szerepel, 25,1 százalékkal kevesebb, mint 2022 azonos időszakában, amikor 17 906 volt a számuk. Erdélyben az egyik legrosszabb teljesítményt Háromszék produkálta, ahol mindössze 65 adás-vételre került sor, míg tavaly 131-re. Így immár Kovászna megye a legkisebb erdélyi ingatlanpiac, pedig egy évvel korábban még Szilágy volt az.

Brutális mértékben visszaesett az első tavaszi hónapban a tranzakciók száma Hargita megyében is, 100-ra, szemben a tavaly 180-nal. Ezzel szemben Maros megyében némileg fellendült a piac: 289 lakás cserélt gazdát, míg egy évvel korábban csak 258. Szatmárban márciusban a tavalyi 183-ról 108-ra csökkent az eladott lakások száma, Biharban 440-ről 302-re, Szilágyban pedig 96-ról 79-re. Kolozsban, ami többé-kevésbé Kolozsvárt és vonzáskörzetét jelenti, tavaly márciusban még 1239 lakást értékesítettek, idén azonban már csak 827 egységet, ami kb. 33 százalékos csökkenésnek felel meg. Temes megyében csupán 942 lakásnak lett új tulajdonosa, egy évvel korábban még1304, vagyis 28 százalékkal zsugorodott a piac.

Brassóban viszonylag stabil volt az ingatlanpiac, a márciusi tranzakciók száma 856 volt, míg 2022 azonos időszakában 955. A dél-erdélyi megyében azonban romló tendenciáról árulkodnak a számok: az év első  két hónapjában csak 8 százalékkal csökkent az eladások száma, márciusban azonban már 10,04 százalékkal.

A lakásvásárlások számának a zuhanása várható volt, logikus következménye a jelzáloghitelek nagymértékű drágulásának és a magas inflációnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?