Már Portugáliában is jelen van a leggazdagabb romániai magyar cége

Dinamikusan terjeszkedik Teszári Zoltán vállalata, ez már a negyedik ország, ahol megjelenik.

November 4-én megkezdte működését Portugáliában a Digi, írja az economedia.ro. A vállalat, melynek többségi tulajdonosa a nagyváradi Teszári Zoltán, internetes, televíziós, fix- és mobiltelefonos szolgáltatásokat nyújt a dél-európai országban, egyelőre kizárólag magánszemélyek számára.Fotó: Facebook/Digi Romania

A jövőben vállalati ügyfeleknek is fognak szolgáltatásokat nyújtani.

„Nagy örömmel nyitjuk meg a Digi Portugáliát, egy ambiciózus projektet, melyen intenzíven dolgoztunk. (…) Jelenleg a mobilhálózatunk a lakosság több mint 93 százaléka számára elérhető, s több régióban fejlesztés alatt áll, szigeteken és belső vidékeken egyaránt” – nyilatkozta Valentin Popoviciu, a Digi Communications ügyvezető igazgatója.

A Digi a nulláról indulva, közel két és fél éven át dolgozott optikai kábelrendszerének és mobilhálózatának kiépítésén Portugáliában.

A cég Románia és Portugália mellett jelen van az olasz és a spanyol piacon, s rövidesen elindítja a szolgáltatásait Belgiumban is. A Digi Magyarországon is aktív volt, de 2021-ben kivonult.

Kapcsolódók

Kimaradt?