Lezárult az üzlet – mit kell tudniuk az ügyfeleknek az OTP Bank romániai leányvállalatának tulajdonosváltásáról?

Mostanra már minden akadály elhárult, így a Transilvania Bank kedden bejelentette, hogy megvásárolta az OTP Bank romániai leányvállalatát és megkezdi az integrációját.

Közleményükben emlékeztettek, hogy az adásvételi eljárás februárban kezdődött, azóta pedig már a Román Nemzeti Bank és a versenytanács is rábólintott a tranzakcióra. Az OTP Asset Management társaság tulajdonosváltásának véglegesítésére még szükség van hatósági jóváhagyásra, de az OTP Bank Románia integrációja már elkezdődhet. Ennek koordinálásával Luminița Runcant bízták meg, akinek több mint harminc évnyi tapasztalata van a bankszakmában.

Közölték, hogy az integrációs szakasz során a fúzióig az OTP Bank és a Transilvania Bank egymástól függetlenül folytatják majd a tevékenységüket, így ebben az átmeneti szakaszban az ügyfelek számára semmilyen változás nem lesz, az ügyintézés továbbra is az OTP Románia fiókjain keresztül történik. „Ahogyan a beolvasztás új szakaszokhoz ér tájékoztatni fogjuk az ügyfeleket minden azzal járó újdonságról” – közölték.

Fotó: otpbank.ro

Hangsúlyozták ismét, hogy megtartják az OTP Csoport vállalását a Bethlen Gábor Alapítvány felé, és az eddigi feltételek szerint folytatják az együttműködést az ügyfeleivel, itt beleértendő a kétnyelvű szolgáltatás is – amikor az szükséges. Emlékezetes, hogy már amikor az adásvételt februárban először bejelentették azt ígérték, hogy igyekeznek majd zökkenőmentes átállást biztosítani.

Horia Ciorcilă, a Transilvania Bank vezetőtanácsának elnöke közölte: készen állnak a gyors integrációra, és meggyőződése, hogy az ügyfelek, a munkavállalók és az egész piac érdekében nagyon jól végrehajtják majd a megvásárolt társaságok beolvasztását.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója emlékeztetett, hogy húsz év után vonulnak ki Romániából, a döntést pedig azért hozták meg, mert nem sikerült elérniük a kívánt piaci részesedést. A leányvállalat eladása lehetővé teszi számukra, hogy ígéretesebb piacokat vegyenek célba.

Mint korábban írtuk, részvényeiért az OTP Csoport 347,5 millió eurót kapott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?