Leghamarabb 2025-ben kezdődhet el a fekete-tengeri földgáz kitermelése a Neptun Deep mezőből

Erről Virgil Popescu energiaügyi miniszter beszélt egy hétfő esti televíziós műsorban.

A tárcavezető elmondta, hogy meggyőződése szerint a parlament az idén módosítani fogja az offshore gázlelőhelyek kitermelését szabályozó jogszabályt, amely nem elég befektetőbarát. Hangsúlyozta, nem akarják azonnal hatályba lépő sürgősségi kormányrendelettel módosítani a törvényt, mert az vitákhoz vezethet és a parlament később felülvizsgálhatja. Úgy vélte, jobb, ha a parlamentben terjesztik be a módosító indítványt, mert így véleménye szerint a kormánykoalíciónál szélesebb parlamenti többség fogja támogatni.

A tárcavezető felhívta a figyelmet, hogy a fekete-tengeri gázkitermelés már az idén elkezdődik egy kisebb lelőhelyen az Aurora elnevezésű gázmezőn, ahol a Black Sea Oil-Gas nevű vállalat fogja felszínre hozni a nyersanyagot. „Ez kisebb lelőhely, mint a Neptun Deep, de az első román fekete-tengeri gázmennyiség már az idén felszínre kerülhet” – mondta a miniszter.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a Fekete-tenger alatti mezőkből várhatóan több gázt fognak kitermelni, mint amennyit Románia képes lesz felhasználni, így a többletet értékesíteni kell. Mint mondta, 2025-ig növelni kell Románia gázfelhasználási kapacitását, így véleménye szerint egyes széntüzelésű hőerőműveket át kell alakítani gázfogyasztásúvá, de a petrolkémiai ipart is fejleszteni kell.

(Címlapfotó forrása: Agerpres)

Kapcsolódók

Kimaradt?