Kiürítették Orbánék az államkasszát, brutális a negyedéves magyar költségvetési hiány

Idén a magyar államháztartási deficit, a Fidesz választási pénzszórása miatt, valószínűleg magasabb lesz a románnál.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes jelentése szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor első negyedévi hiánya, ami az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb, írja az MTI.Nagyon túlköltekeztek Budapesten | Fotó: Pixabay

A kormányzati szektor bevétele 9327 milliárd, kiadása 11 417 milliárd forintot tett ki ebben az időszakban, a múlt év azonos időszakához képest a bevételek 960 milliárd forinttal, 11,5 százalékkal, a kiadások 1798 milliárd forinttal, 18,7 százalékkal nőttek.

Az első negyedéves hiányadatok közül az idősor 1999-es kezdete óta ez a negyedik legmagasabb deficit: a legmagasabb hiányt 2006-ban, egy szintén választási évben mérték, akkor a deficit a GDP 15,4 százaléka volt.

Oszkó Péter volt pénzügyminiszter szerint a központi kormányzat „minden tekintetben brutálisan kiköltekezett”, a GDP 9 százalékára rúgó első negyedéves hiányt pedig hajmeresztőnek nevezte.

A szakember szerint reálisnak tűnik Kármán András pénzügyminiszter becslése, amely szerint a tényleges éves hiány 8 százalék felett, akár 8,3 százalék körül alakulhatna az uniós források nélkül. Mint mondta, ha egy 9 százalékos első negyedéves hiány után az éves deficit 7 százalék körül alakulna, „azzal mindenki boldog lesz”.

Idehaza 1,03 százalék volt a GDP-arányos költségvetési hiány március végén. A két államháztartás között azonban lényeges különbség, hogy Romániában hónapról-hónapra nő, az év végén pedig megugrik a deficit, addig Magyarországon a GDP-arányos éves költségvetési hiány mindig alacsonyabb az első negyedévinél. Romániában idén 6,2 százalék a deficitcél.

A sors iróniája, hogy akárcsak a Ciolacu-kabinet 2024-es osztogatása, Orbánék pénzszórása is teljesen eredménytelen volt, a választáson a Fidesz megsemmisítő vereséget szenvedett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?