Két napba kerül, míg az autószállító tehervonat a Dacia-gyártól eljut Magyarországra

A vasúti infrastruktúra állapotától is függ, növelik-e az autógyártók a termelési kapacitásukat.

Soha nem gyártottak még annyi autót Romániában, mint tavaly, közel 510 ezer darabot. Ebből 314 ezer Dacia volt, 195 ezer pedig Ford.A Ford is panaszkodik a vasúti szállításra | Fotó: Facebook/Ford

Az első számú hazai gyártó a termelési kapacitás jelentős mértékű növelését tervezi. A célkitűzés az, hogy 2032-ben 1 millió gépkocsit szereljenek össze a mioveni-i gyárban. Hogy ez megvalósul-e, a szállítási infrastruktúra állapotán is múlik.

„Ami most van, az nagyon távol áll az optimálistól. A szerelvény, melyre Mioveniben felrakjuk az autókat, 40 óra alatt teszi meg az utat Kürtösig. Kürtösön közel 10 órát várakozik a vonat a vám miatt. Pénzt vesztünk és csökken a versenyképességünk a vasúti hálózat állapota és a határ miatt, mivel nem vagyunk Schengenben” – idézi a Ziarul Financiar Mihai Bordeanut, a Dacia Délkelet-Európáért felelős márkamenedzserét.

Korábban a Ford képviselői is panaszkodtak amiatt, hogy a hazai vasútvonalakon csigalassúsággal haladnak a tehervonatok.

Mihai Bordeanu szerint a hazai autópiac is kezdi megérezni a magas hitelkamatokat. Az Automobile Dacia belföldön értékesített járműveinek 40-45 százalékát banki hitelre vásárolják, a drága hitelek pedig fékezik a vásárlási kedvet. „Pánikra nincs okunk, de érzékelhető a lassulás” – nyilatkozta Mihai Bordeanu.

A Dacia nagyon jól kezdte az évet, a januári termelés 66 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a februári pedig 26 százalékkal. Márciusban azonban már csak 2 százalékkal több autót gyártottak, mint 2022 azonos időszakában, 35 610 darabot, áprilisban pedig 18 százalékkal visszaesett a termelés, 22 080 darabra.

A márkamenedzser elmondása szerint az alkatrészhiány nem szűnt meg teljesen, ezen ok miatt idén is voltak napok, amikor fel kellett függeszteni a termelést.

Kapcsolódók

Kimaradt?