Június 17-én indul a háztartási gépek roncsprogramja

Minden korábbinál több pénzt szán idén a szakminisztérium a környezetbarát termékek vásárlásának ösztönzésére.

100 millió lejt különített el a környezetvédelmi minisztérium idén a háztartási gépek roncsprogramja számára, melyet két részletben fognak lebonyolítani. Az első, június 17-én kezdődik és július 14-ig tart majd.Sok pénz áll idén a résztvevők rendelkezésére | Fotó: Agerpres

Június 17. és 24. között a régi hűtőszekrényeket, mosó- és mosogatógépeket lehet majd energetikailag hatékonyabbakra cserélni. Ennek 25 millió lej a költségvetése. Július 1. és 7. között a laptopokon és a táblagépeken lesz a sor, július 8. és 14. között pedig a légkondicionálókon és a porszívókon. Előbbiek lecserélését 10, utóbbiakét 15 millió lejjel támogatja az állam.

A környezetvédelmi alap (AFM) 200 és 500 lejes vásárlási utalványokat bocsát majd ki a programban résztvevők számára. „Tavaly 110 ezer, energetikailag hatékony felszerelést vásároltak. Az idei költségvetés lehetővé teszi ennek a számnak a megduplázódását” – nyilatkozta Tánczos Barna tárcavezető.

A minisztérium azért döntött úgy, hogy június 17-re halasztja a programot, hogy időt adjon az érdeklődőknek a piacon való tájékozódásra, a legmegfelelőbbnek tartott termék kiválasztására. Tavaly sokan letöltötték a vásárlási utalványt, azonban nem használtak fel.

Kapcsolódók

Kimaradt?