banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Itt az első Romániában gyártott PCR-teszt

Szeptember folyamán dobják piacra, a havi gyártási kapacitás 210 ezer darab.

Első hazai gyártóként PCR-teszteket dob piacra a DDS Diagnostic. A 2002-ben alapított, bukaresti székhelyű cég 100 ezer eurót fektetett be az új termék gyártásához szükséges infrastruktúrába és logisztikába. „Tavaly, első román cégként, megnyertünk egy kutatási pályázatot koronavírus-tesztek kifejlesztésére. A termeléssel kapcsolatos beruházást befejeztük, ebben a hónapban elkezdjük a tesztek forgalmazását” – nyilatkozta a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak Dana Stan, a cég többségi részvényese. Elmondása szerint, azt követően, hogy megkapták a gyártási engedélyt a Nemzeti Gyógyszer Ügynökségtől, az illetékes uniós hatóságnál is kérvényezték, hogy kerüljenek fel az EU-s gyártók listájára.

A cég gyártási kapacitása napi 10 ezer teszt, vagyis havi szinten 210 ezer. Antigén gyorsteszteket korábban is gyártottak, ebbe a termékbe 200 ezer eurót fektettek. A koronavírus-járvány mennyei manna volt a 2002-ben indult cég számára: 2019-ben még csak 2,7 millió lej volt az árbevételük, a nyereségük pedig 340 ezer lej, tavaly azonban a forgalmuk ötszörösére, 13,7 millióra, a profitjuk pedig tizenkétszeresére, 4,6 millióra nőtt.

A járvány kitörése óta Romániában 9 millió PCR-tesztet és 2,6 millió gyorstesztet végeztek. Idén nagyon megnőtt ez utóbbiak iránti kereslet, mivel egy sor ország elfogadta a külföldről történő beutazás feltételeként.

Kapcsolódók

Kimaradt?