Hoppon maradnak a fokhagyma- és a krumplitermesztők
Az idei évre járó minimis támogatást csak 2026 elején fogják megkapni a gazdák.
Nem részesülnek idén támogatásban a fokhagyma- és a krumplitermesztők, adta hírül az economica.net. Ennek, a hivatalos indoklás szerint az oka az, hogy amikor ki kellett volna dolgozni a két támogatási programra vonatkozó jogszabályt, Romániának ügyvivő kormánya volt, melynek ez nem állt jogában.
Mindkét programot a jövő év elejére ütemezi át a szaktárca. “A Mezőgazdasági és Területfejlesztési Minisztérium indokoltnak látja a két program átidőzítését a jövő év elejére, így biztosítva a lebonyolítás kiszámíthatóságát és koherenciáját, a gazdák érdekében” – áll a minisztérium közleményében. Ez egy végtelenül cinikus és képmutató indoklás, a halasztás ugyanis épp a kiszámíthatóság elvének hány fittyet.
A két támogatása program jövő évre való halasztása lényegében kiadáscsökkentő intézkedés, amivel a kormány 75 millió lejt takarít meg. A fokhagymatermesztők támogatására 60 millió lej volt előirányozva az idei költségvetésben. A támogatás értéke hektáronként 3 ezer euró, mely gazdánként minimum 3 ezer négyzetméter, maximum 6 hektár után jár.
A burgonya esetében azoknak járt volna a támogatás, akik legalább 3 ezer négyzetméteren termelnek, s minimum 6 tonna/hektár hozamot érnek el. A támogatás értéke hektáronként 200 euró.
CSAK SAJÁT