Hatalmas összeggel hitelezték meg az emberek az államot

Sokkal többen vásároltak Fidelis kötvényeket, mint 2023-ban, a tavalyi összeget kb. 4,5 milliárd lejjel meghaladó értékben.  

Idén közel 14 milliárd lej értékben jegyzett Fidelis állampapírokat a lakosság, írja az economica.net. Ez lényegesen nagyobb a tavalyi, 9,4 milliárd lejes összegnél.Jól fizetnek a Fidelis papírok | Fotó: mfinante.gov.ro

A Pénzügyminisztérium adatai szerint idén 94 ezer jegyzésre került sor, míg tavaly 64 ezerre. A véradók sokkal több pénzt kölcsönöztek a kormánynak, mint tavaly, 1,3 milliárd lejt, szemben a 2023-as 645 millióval.

Idén eddig öt kibocsátásra került sor, a hatodik december 9-én kezdődik és 18-án zárul. Ennek keretében a lakosság egy-, illetve ötéves futamidejű lejalapú állampapírokat vásárolhat évi 6,45 és 7,60 százalékos kamatra. A véradóknak ennél is kedvezőbb, 7,45, illetve 7,90 százalékos kamat jár. Az euróalapú kötvények futamideje kettő, illetve hét év, melyek után évi 3,75, illetve 5,75 százalék kamatot fizet a kormány. Ezek lényegesen nagyobb hozamok annál, amennyire a bankbetétek esetében szémíthatnak a befektetők.

Egy Fidelis kötvény névértéke 100 lej, illetve 100 euró, a jegyezhető minimális érték pedig 5 ezer lej, illetve 1000 euró.

A Fidelis állampapírokat a pénzügyi tárca partnereinél (BT Capital Partners&Transilvania Bank, BCR, BRD, Alpha Bank) lehet megvásárolni. A bankok nem számíthatnak fel kezelési költséget, azonban az ügyfelek számára lehetnek rejtett költségek, nem is kicsik, például, ha a futamidő végén készpénzben szeretnék majd felvenni a pénzüket.

A Fidelis kötvényekkel a Bukaresti Értéktőzsdén (BVB) lehet kereskedni.

Kapcsolódók

Kimaradt?