Fizetésképtelenné vált az egyik legnagyobb erdélyi bútorgyártó

Néhány évvel ezelőtt a Taparo még a második legnagyobb romániai bútorexportőr volt.

Fizetésképtelenné nyilvánították az egyik legnagyobb erdélyi bútorgyártót, adta hírül a Ziarul Financiar. A Taparo SA azt követően vált fizetésképtelenné, hogy a hitelezői elutasították a preventív konkordátum megkötésére irányuló javaslatát.A kép illusztráció | Fotó: APMR

A Magyarlápos közelében található Borkúton működő cég fizetésképtelenné válásának nem sok előjele volt. A részvénytársaság tavaly 863 dolgozót foglalkoztatott, s 202,3 millió lej árbevétel mellett 1,79 millió leje nyereséget ért el.

Működésének 19 éve során egyetlen alkalommal, 2022-ben volt csak veszteséges, annak ellenére, hogy az árbevétele a 2017 óta, amikor 382 millió lejes forgalmat bonyolított, folyamatosan csökkent.

A 2005-ben alapított Taparo az egyik legsikeresebb hazai bútorgyártó volt, az IKEA globális beszállítóinak egyike. A borkúti gyárban Ingvar Kamprad, az IKEA tulajdonosa is megfordult. Az IKEA-val való együttműködésének köszönhetően a Taparo 2015-ben a harmadik, 2018-ban pedig a második legnagyobb hazai bútorexportőr volt.

2020-ban a cég 20 millió eurós befektetéssel egy maszkokat és más egészségügyi textiltermékeket gyártó üzemet hozott létre, 2021-ben pedig még egyet. Ez elhibázott befektetésnek bizonyult, ugyanis a koronavírus-járvány lecsengésével a termékeik iránti kereslet drasztikusan visszaesett.

Tavaly a vállalat vezetőségének még merész tervei voltak, az export bővítését tervezete. „A stratégiánk az amerikai, főleg a keleti partvidéki piacon való megjelenés. Az USA adót vetett ki a kínai termékekre, ezért most az amerikai piac sokkal hozzáférhetőbb az európai gyártók számára” – nyilatkozta Mihai Filip, a Taparo vezérigazgatója és többségi tulajdonosa.

Kapcsolódók

Kimaradt?