Ezek a baleseteknek leginkább kitett autómárkák

Hiába vannak felszerelve ultramodern önvezető rendszerrel, a Teslák háromnegyede szenvedett már balesetet.

Összeállította a baleseteknek, sérüléseknek leginkább kitett autómárkák toplistáját a carvertical.com szakportál. A rangsor felállításához 2 millió személygépkocsi történetét elemezték.Fotó: Facebook/Tesla

A kutatásból kiderül, hogy a világ útjain közlekedő autók 52,4 százaléka szenvedett kisebb-nagyobb sérülést. A Teslák esetében ez az arány 74,3 százalék, vagyis az Elon Musk cége által gyártott járművek közel háromnegyede szenvedett már balesetet.

Ez látszólag paradox helyzet, mivel a Tesla van felszerelve a világ legfejlettebb önvezető rendszerével, ami, legalábbis elméletben, nagyban csökkenti a balesetek esélyét. „Ilyen nagyszámú baleset annak lehet a következménye, hogy a sofőrök nincsenek hozzászokva a Tesla rendkívüli gyorsulásához, vagy egyszerűen kevésbé figyelnek vezetés közben” – idézi az economedia.ro Matas Buzelist, a carVertical kommunikációs igazgatóját.

Az amerikai elektromos autókat két távol-keleti márka, a Hyundai és a Subaru követi, melyek esetében a karambolozott példányok aránya 69,1, illetve 68,7 százalék. A sérüléseknek legkevésbé kitett márkák a Fiat (39,5 százalék), az Alfa Romeo (40 százalék) és a Renault (40,8 százalék). A Fiat és a Renault esetében ennek az lehet a magyarázata, hogy ezeknek a gyártóknak a járműveit főleg családi autóként és napi ingázásra használják, ezért viszonylag megfontoltan vezetik őket.

Az egy jármű által elszenvedett sérülések tekintetében a Porsche áll az élen 1,71-es mutatóval, majd a Tesla (1,58) és a Hyundai (1,52) következik. A legkisebb valószínűsége annak, hogy egy jármű élete során többször karambolozzon, a Peugeot (0,75), a Renault (0,73) és a Fiat (0,70) esetében van. A carVertical adatbázisában szereplő autók közül az abszolút rekordtartó egy Mercedes-Benz, mely 35 alkalommal sérült meg.

A luxusmárkáktól eltekintve, a legtöbbe a BMW-k javítása kerül, átlagban 3994 euróba. A dobogóra a Volkswagen és a Toyota fért még fel, 3539, illetve 3011 euróval. Az abszolút listavezető a Ferrari, 94 149 euróval, a második pedig a Lamborghini 64 608 euróval.

Kapcsolódók

Kimaradt?