Súlyos balesetben elhunyt egy nő Aradon, a 80 éves sofőr ittas volt

Súlyos közlekedési balestben életét vesztette egy 67 éves nő Aradon csütörtök délelőtt – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

Feszítővágóval szabadították ki a sérülteket | A rendőrség által közreadott felvételA helyszíni szemle alapján egy Hunyad megyei illetőségű, gothátyai (Gothatea) 80 éves férfi haladt gépkocsijával a Radnai úton (amely a városból a Maros völgye irányába vezet), amikor a Mioriței utcával való kereszteződésnél összeütközött egy másik járművel, amit egy 22 éves berzovai (Arad megye) fiatalember vezetett.

A rendőrségi tájékoztatás nem tér ki arra, hogy a két autó egymás mellett haladt-e a kétsávos úton, vagy utóbbi keresztezte-e a másik útját.

Az ütközéstől az idős férfi által vezetett jármű nekicsapódott egy az út szélén parkoló autónak. A balesetben elhunyt az utasa, egy 67 éves nő, a sofőr pedig súlyosan megsérült. A rendőrség szerint mindkét járművezetőt megszondáztatták, s míg a fiatal férfi esetében az eredmény negatív volt, a 80 év férfinél 0,2 mg/l légalkoholszintet mutatott ki a műszer.

Az ügyben gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folytatnak vizsgálatot.

Kapcsolódók

Kimaradt?