Energia: mélyponton az árak és a fogyasztás is

Nagyot esett az áram- és a gázfogyasztás is az idei első félévben, amiért főleg az ipar a felelős.

Egy év alatt hatalmasat zuhantak az energiaárak, írja a Ziarul Financiar. Az OMV Petrom adatai szerint az idei második negyedévben a földgáz átlagára 35 euró/MWh volt, ami egyharmada csupán az egy évvel korábbi 102 eurós árnak.Fotó: Facebook/Electrica

Hasonló a helyzet a villanyáram tekintetében. 2022 második negyedévében az áram átlagára 202 euró/MWh volt, ami az idei év azonos időszakában 90 euró/MWh-ra csökkent. A csúcsot a földgáz és a villanyáram terén is a tavalyi harmadik negyedév jelentette 173 euró/MWh, illetve 412 euró/MWh árral.

Tavaly, amikor az energia ára az egekben járt, egy sor vállalat visszafogta a termelést, mivel az nem lett volna kifizetődő. Furcsamód a fogyasztás azóta sem nőtt, ellenkezőleg, annak ellenére, hogy most már megfizethető az energia.

„Az OMV Petrom becslései szerint a gázfogyasztás 13 százalékkal csökkent 2022 azonos időszakához képest. Ez az év eleji enyhe időjárásnak, a brazi-i erőmű karbantartásának és az alacsony ipari fogyasztásnak a következménye” – olvasható az OMV Petrom első féléves jelentésében.

Az áramfogyasztás 8 százalékkal csökkent, miközben az országos termelés 4 százalékkal nőtt az első félévben. Ennek köszönhetően Románia, mely az utóbbi években importra szorult, ismét nettó áramexportőr lett.

Kapcsolódók

Kimaradt?