Csődbe ment a román kormány fapados légitársasága, a Blue Air
Csődbe ment az első román fapados légitársaság, a Blue Air – írja a profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
„A csődeljárás megindítására vonatkozó döntés annak volt a következménye, hogy a cégvezetés és a többségi tulajdonos, a román állam számottevő erőfeszítései ellenére, nem sikerült befektetőt találni” – nyilatkozta Radu Tudor, a Blue Air vagyonfelügyelőjének, a Infinexának a képviselője.
A csődbiztos javaslatát jóváhagyta korábban a Blue Air hitelezőinek a közgyűlése, majd pedig a bukaresti törvényszék. A Blue Air Aviation SA-t 2023 márciusában, a saját kezdeményezésére fizetésképtelenné nyilvánították.
A 2004-ben alapított Blue Air volt az első romániai diszkont légitársaság. Fénykorában, 2018-ban és 2019-ben, a több mint 1100 főt foglalkoztató vállalat éves árbevétele meghaladta a 2,1 milliárd lejt. 2018-ban a Blue Air, a LOT és a Wizz Air után, a térség harmadik legnagyobb légiforgalma vállalata volt.
A légitársaság válsága 2020-ban kezdődött, melyből annak ellenére sem tudott kilábalni, hogy kölcsön formájában, az Exim Bankon keresztül, 28 millió eurós állami támogatást kapott a koronavírus-járvány okozta veszteségek kompenzálására, s további közel 34 millió eurót a likvidtőke biztosításához. Az Exim Bank informálta az Orban-kormányt, hogy a fapados légitársaság nem lesz képes törleszteni a tartozást, azonban az illetékesek figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetést.
2022 nyarán a Blue Air tömegével függesztette fel a járatait, azon év szeptember 6-án pedig valamennyit leállította. Mivel nem tudta törleszteni a két évvel korábban kapott állami hitelt, 2022 novemberében a román kormány átvette a vállalat részvényeinek 75 százalékát.
Az Európai Bizottság 2024 elején törvénytelennek minősítette a Blue Air számára nyújtott állami támogatást, a bukaresti kormányt annak behajtására kötelezte.
2024 végén a Blue Air Aviationnak 64 alkalmazottja, s 1,259 milliárd lej értékű adósságállománya volt, miközben aktívumainak az értéke kevéssel haladta meg a 181 millió lejt.
CSAK SAJÁT