Bolojan: adottak a feltételek, hogy az Európa-barát pártok ismét tárgyaljanak

Ilie Bolojan, a PNL ideiglenes elnöke azt mondta, szerinte adottak a feltételek ahhoz, hogy a koalíció létrehozásában megállapodott pártok ismét tárgyaljanak.

„Úgy vélem a múlt héten aláírt megállapodás alapján, hogy minden feltétel adott ahhoz, hogy a pártok kedden délutántól megkezdjék a tárgyalásokat arról, hogy mit kell tenniük az elkövetkező időszakban, hogy létrehozzák a kormányprogramot, egy világos tervet, amely felvázolja, hogy mit kell tennie ennek a koalíciónak az elkövetkező hónapokban” – fejtette ki Bolojan.

A tárgyalásokat szorgalmazza | Fotó: Agerpres

A minisztériumok, államtitkárok és parlamenti bizottságok számának csökkentéséről is beszélt. „Az, hogy nem próbáljuk csökkenteni például a minisztériumok számát, a parlamenti bizottságok számát, az államtitkárok számát, a vezetői posztok számát, megint csak azt jelenti, hogy nem értettük meg, hogy a romániaiak nem azért szavaztak, mert nyugatellenesek, hanem egyszerűen egy olyan politikai világ ellen szavaztak, amely nem adta meg nekik a bizalom, a szakmaiság érzését” – mondta Ilie Bolojan.

Kiemelte, nem tudja, mi lehet az ideális határidő, ameddig a koalíció és az új kormány létrejöhet.

Mint ismert, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a nemzeti kisebbségek parlamenti frakciója megállapodtak az Európa-barát pártok koalíciójának létrehozásáról. A négy párt közös állásfoglalása szerint a koalíciót Románia stabilitásáért és a modernizációért hozták létre. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?