Az alulértékelt költségvetések és a burjánzó bürokrácia hátráltatják az infrastrukturális beruházásokat

Két-három éves, aktualitásukat vesztett megvalósíthatósági tanulmányok alapján ír ki versenytárgyalásokat az állam.

Az építőipar a román gazdaság egyik húzóágazata volt 2020-ban, tavaly azonban fordult a kocka, s immár lefelé húzta a bruttó hazai terméket (GDP). 2021-ben olyan 7 hónap volt, amikor az építőipar jobban teljesített, mint egy évvel korábban, azonban mégis mínusszal zárta az évet, ha csak 0,6 százalékkal is. Ez a szeptemberi és októberi roppant gyenge teljesítménynek tudható be, amikor az ágazat 14,3, illetve 16,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi szinttől.Lassan haladnak az infrastrukturális beruházások | Fotó: Facebook/Pro Infrastructura

A lakásépítés tavaly is hasított, 28 százalékkal múlta felül a 2020-as eredményeket. A nem lakáscélú épületek terén azonban 11,4 százalékos visszaesés következett be, az infrastrukturális építés terén pedig 6,2 százalékos. Ez utóbbi lényegében a nagy állami beruházásokat jelenti. Az összteljesítményt ez húzta inkább vissza, mivel az ágazat felét teszi ki.

A vállalkozók eléggé pesszimisták az idei kilátások tekintetében. „A közmegrendelések terén jelenleg is súlyos a helyzet. A versenytárgyalásokat 2-3 éve készült megvalósíthatósági tanulmányok alapján rendezik, melyeknek közük sincs a mostani árakhoz. Sok komoly cég van, amely be sem nevez, mivel azokkal az árakkal lehetetlen dolgozni” – nyilatkozta Mircea Bolboacă, a nagyszebeni CON-A építőipari cég tulajdonosa a Ziarul Financiar gazdasági napilapnak. Véleménye szerint a bürokrácia is rontja a helyzetet, a kivitelezők nem mernek döntéseket hozni, gyakran úgy érzik, hogy meg van kötve a kezük.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Hasonló véleményen van Cristian Erbașu, az egyik legnagyobb hazai építőipari cég, a Construcții Erbașu tulajdonosa. „A beszerzések továbbra is nehézkesek lesznek az alulértékelt költségvetések miatt. Sok új projekttel meg fog gyűlni a vállalkozók baja, nagyon nehéz lesz kivitelezni őket. Továbbra is roppant szövevényes a szabályozás, a módszertanok fölöttébb alacsony hatásfokúak” – véli az üzletember.

Kapcsolódók

Kimaradt?