Az állam veheti át ideiglenesen a Lukoil romániai finomítóját
Az, hogy mi lesz a sorsuk a Lukoil benzinkútjainak, nem igazán érdekli a bukaresti vezetőket.
Ha nem sikerül nagyon rövid időn belül vevőt találni rá, az állam veheti át ideiglenesen a Lukoil kőolajfinomítóját, jelentette ki szerdán Nicușor Dan. Kedden ugyanezt nyilatkozta Bogdan Ivan energiaügyi miniszter is. Ahhoz, hogy ezt megléphesse a kormány, el kell fogadni egy jogszabályt, ennek előkészítésére már létrehoztak egy bizottságot.
Az orosz kőolajipari vállalatnak benzinkútjai is vannak Romániában, azonban az államfő szerint nem bírnak stratégiai jelentőséggel. Más a helyzet a Ploiești-en található Petrotel kőolajfinomítóval, amely a hazai finomítási kapacitás kb. 20 százalékát adja. Ha az amerikai szankciók miatt nem termelhetne, akkor az ország a korábbinál nagyobb volumenű importra szorulna a gázolaj tekintetében.
Donald Trump október végén szankcionálta a két orosz olajipari vállalatot, a Lukoilt és a Rosznyeftet, megtiltva az ezekkel történő kereskedést. A szankció november 21-én lép életbe. Az amerikai elnök a kőolajiparból származó bevételek csökkentésével próbálja meg tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a háború befejezésére mostanáig semmilyen valós szándékot nem mutató Putyint.
A Lukoil külföldi érdekeltségeinek felvásárlására jelentkezett egy nagy olajkereskedő vállalat, a Gunvor, azonban Washington megakadályozta a tranzakciót, arra hivatkozva, hogy a cég a Kreml bábja.
A bolgár kormány ugyanazt tervezi, mint a Bolojan-kabinet, azzal a különbséggel, hogy Szófiában már el is fogadták a szükséges jogszabályt. Hasonlóképpen járt el a német kormány is 2022-ben, amikor nemzetbiztonsági megfontolásból ideiglenesen átvette a Rosznyefttől a schwedti kőolajfinomító ellenőrzését.
CSAK SAJÁT