A magyar kormány befektetőbarát politikáját dicsérte a román gazdasági sajtó

A magyar kormány befektetőbarát politikáját dicsérte keddi vezércikkében a Ziarul Financiar című gazdasági napilap, amely összehasonlítva a romániai és a magyarországi külföldi beruházásokat megállapította, hogy Magyarország sokkal jobb pozícióban van ezen a téren.

Cristian Hostiuc, a lap egyik vezető újságírója emlékeztetett, hogy Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter január végén jelentette be, hogy Magyarország történetének legnagyobb zöldmezős beruházását valósítja meg az SK Innovation a Fejér megyei Iváncsán, ahol a dél-koreai vállalat 681 milliárd forintos fejlesztéssel új akkumulátorgyárat épít, ezzel 2500 embernek ad közvetlenül munkát.

Az újságíró szerint sem a román kormány, sem Klaus Iohannis államelnök napirendjén nem szerepelnek a prioritások között a külföldi beruházások, ezért is választotta a dél-koreai vállalat Magyarországot Románia helyett. "Miközben Orbán Viktor kiteríti a vörös szőnyeget a befektetők elé, addig a Mitsubishi Corporation a múlt héten bejelentette, hogy bezárja a bukaresti irodáját" - olvasható a lapban.

Az újságíró emlékeztetett, hogy Magyarország - amelynek lakossága Románia lakosságának a fele -, a rendszerváltás után 87,3 milliárd euró külföldi beruházást vonzott, ugyanebben az időszakban a kétszer nagyobb Romániába 88,3 milliárd euró külföldi beruházás érkezett. Hozzátette: az amerikaiak Magyarországon a második legnagyobb beruházónak számítanak 11 milliárd euróval, miközben Romániában mindössze az ötödikek 5,8 milliárd euróval, annak ellenére, hogy Románia az Egyesült Államok katonai és politikai stratégiai partnere.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

"Míg a közbeszéd szerint Orbán Viktor az Európai Unió +fattya+ és Vlagyimir Putyin Oroszországával üzletel, addig a valóság az, hogy magyar miniszterelnök és egész kabinetje azon dolgozik, hogy minél több külföldi befektetést vonzzon Magyarországra" - írta az újságíró emlékeztetve, hogy a BMW nem Romániába, hanem Magyarországra hozza 1 milliárd euró értékű beruházását.

Az újságíró szerint Florin Cîțu miniszterelnöknek prioritási listájára kellene helyeznie a külföldi beruházásokat, hogy "Bukarestben vörösebb szőnyeget találjanak a befektetők, mint Budapesten".

(Címlapon: Szijjártó Péter | Fotó: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?