A Világbank rontott a román gazdaság idei növekedési kilátásain

A Világbank szerdán közzétett jelentésében a januárban becsült 1,3 százalékról 0,5 százalékra módosította a román gazdaság idei növekedésére vonatkozó előrejelzését – írja az Agerpres.

A nemzetközi pénzintézet a jövő évi GDP növekedésével kapcsolatos várakozásait is rontotta: a román bruttó hazai termék 2027-ben 1,4 százalékkal nő a friss becslések szerint, miközben januárban 1,9 százalékos bővülést vetítettek előre.

Módosította az előrejelzését | Fotó: Pixabay

A jelentésben kiemelték, hogy a kormány szigorúbb fiskális politikája – beleértve a közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztását – valamint a restriktív monetáris politika erőteljesen kihatott a magánfogyasztásra, amely alig 0,6 százalékkal nőtt tavaly a 2024-ben jegyzett közel 6 százalékos bővüléshez képest.

A dokumentumban megjegyzik azonban, hogy az adóemeléseket és kiadáscsökkentő intézkedéseket is magában foglaló reformcsomagnak köszönhetően Romániának sikerült tavaly a 2024-es 9,3 százalékról 8 százalékra mérsékelnie GDP-arányos költségvetési hiányát, amely a Világbank becslései szerint 2027-re 6 százalék alá csökken majd.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?