Világbank: Sehol a világon nem valósult meg teljesen a nemi egyenlőség a munkaerőpiacon

Sehol nincs teljes nemi egyenlőség a világon a munkaerőpiacon a Világbank kedden közzétett jelentése szerint, amelyben kiemelték azt is, hogy a nők alig négy százaléka él olyan országban, ahol a körülmények megközelítik az egyenlőséget – írja az MTI.

A szervezet által évente kiadott, a nők az üzleti világban elfoglalt helyéről szóló jelentés összeállítói felhívják a figyelmet arra, hogy a nők nehézségbe ütköznek még az olyan országokban is, ahol törvényekben rögzítik az egyenlőséget, a lefektetett elvek ugyanis nem mindig valósulnak meg a gyakorlatban. Éppen ezért a jelentésben nem csak a jogszabályokat vizsgálták, hanem a megvalósításukat elősegítő közszolgáltatások meglétét és minőségét is.

Súlyos probléma | Fotó: Freepik

A jelentés idézi Indermit Gillt, a Világbank-csoport fejlesztési gazdaságért felelős alelnökét, aki hangsúlyozta, hogy „bár papíron a legtöbb ország meglehetősen jól teljesít”, a nők a fejlett országokban is nehézségekbe ütköznek például cégalapítás, valamint a munkalehetőségek eléréséhez alapvetően szükséges biztonság terén.

„Az igazi egyenlőség a biztonsággal kezdődik; akár otthonaikban, akár munkahelyeiken vagy a közterületen, a nőknek védelemre van szükség ahhoz, hogy kibontakoztassák a bennük rejlő lehetőségeket” – szögezte le Norman Loayza, a Világbank globális mutatókért felelős vezetője.

Tea Trumbic, a jelentésért felelős munkacsoport vezetője kiemelte, hogy a nők munkaerőpiaci egyenlőségének megteremtése nemcsak a nők, hanem az egyes országos teljes társadalmára nézve is előnyös, rámutatva arra, hogy a Világbank összesítése szerint azokban az országokban, ahol a nők számára több a lehetőség e téren, a férfiak munkaerőpiaci jelenléte ezzel arányosan nőtt.

A jelentésben szereplő statisztikából kiderül továbbá, hogy a fejlett országok állnak a legközelebb a teljes nemi egyenlőséghez a munkaerőpiacon, közülük is elsősorban Spanyolország, míg a közel-keleti és a csendes-óceáni térség országai elmaradtak a sorban.

Több közel-keleti, illetve afrikai országban – például Egyiptomban, Madagaszkáron és Szomáliában – mindazonáltal előrelépés történt a téren, például az egyenlő fizetések, valamint a szülői szabadságok ügyében.

A felmérés szerint 2023 és 2025 között csaknem 70 országban összesen 100 olyan reformot hoztak, amely a nők munkavállalását és vállalkozását hivatott elősegíteni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?