Negyven százalékkal javította féléves profitját a Boeing

Negyven százalékkal javította első féléves adózott eredményét a chicagói székhelyű Boeing repülőgépgyártó az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A gyártó MTI-hez eljuttatott közleménye szerint árbevétele 6 százalékkal 47,6 milliárd dollárra emelkedett, a kiadások ezzel szemben 4 százalékkal nőttek a tavalyi első féléves szinthez képest, és 38,6 milliárd dollárt tettek ki. Az üzemi eredmény így 5,5 milliárd dollár volt, ez 17,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, az adózott eredmény pedig 40 százalékos javulással 4,6 milliárd dollárra nőtt.

A kereskedelmi repülőgépek eladásából származó bevétel 28,1 milliárd dollárra rúgott, ez 3 százalékkal több, mint tavaly ugyanilyenkor. A növekedés oka elsősorban az, hogy a Boeing a tavalyihoz képest 7 százalékkal több, 378 repülőgép gyártásával végzett.

A Boeing az eredmény közlésével párhuzamosan módosította az év végére várható eredmény-előrejelzést is. Míg korábban a 96-98, most már a 97-99 milliárd dolláros sávba várják az árbevétel alakulását, ugyanakkor az egy részvényre eső eredményt továbbra is a 16,40-16,60 dolláros sávba teszi a gyártó.

banner_8pTgRJfW_valasztasi hirdetes maszol.jpg
banner_tKxab5t4_970x250 px.png
banner_HD7Jym8I_728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?