Változatlanul 1,75 százalék maradt az alapkamat
Változatlanul 1,75 százalék maradt az alapkamat a román nemzeti bank igazgatótanácsának hétfői ülésén hozott döntés szerint. A központi bank testületének határozata összhangban van az elemzők várakozásával.
A jegybank a kereskedelmi bankok kötelező lej és valuta-tartalékrátáját sem módosította, így mind a lej, mind a valuta esetében nyolc százalék maradt kötelező tartalékráta.
Romániában 2015. május óta változatlan az irányadó kamat, amely történelmi mélyponton áll. Májusban 0,6 százalék volt az inflációs ráta a tavalyi ötödik hónaphoz mérten. A jegybank közölte, hogy az infláció növekedési üteme enyhén magasabb, mint amire számítottak.
A központi bank májusban közölte, hogy az idén 1,6 százalékos inflációs rátával számol, a jövő évre 3,1 százalékos fogyasztói árindex-növekedést valószínűsített.