Csökkentették a bankok kötelező valuta-tartalékrátáját

A Román Nemzeti Bank két százalékponttal, 10 százalékra mérsékelte a bankok kötelező valuta-tartalékrátáját, ugyanakkor az alapkamat változatlanul 1,75 százalék maradt.

A központi bank igazgatótanácsának döntése az alapkamatot illetően összhangban volt az elemzői várakozásokkal. A bankok kötelező lej tartalékrátája ugyanakkor nem módosult, nyolc százalék maradt.A jegybank közleménye emlékeztet, hogy augusztusban az előző hónaphoz képest az éves fogyasztói árindex 0,6 százalékponttal növekedett, de így is negatív tartományban maradt, és mínusz 0,2 százalék volt az éves infláció.

A jegybank arra számít, hogy az infláció negatív tartományban marad az idei év végéig, majd fokozatosan növekszik. Arra számítanak, hogy 2017 második felében kerül ismét a jegybank által megállapított inflációs célsávba, miután eltűnik az áfacsökkentések hatása.

A kormány tavaly nyáron valamennyi élelmiszerre kiterjesztette a kedvezményes kilenc százalékos áfát, januártól pedig négy százalékponttal, 20 százalékra mérsékelte az általános áfakulcsot. Romániában tavaly május óta változatlan az irányadó kamat, amely történelmi mélyponton áll.

Kapcsolódók

Kimaradt?