Victor Ponta szerint a stabilitás éve lesz 2013

Romániát ma stabil országként ítélik meg, és ezt a státusát idén meg kell erősítenie - hangsúlyozta Victor Ponta a parlamentben, a 2013-as költségvetés plenáris vitáján.

A miniszterelnök beszédében kiemelte, hogy kormánya a választási ígéreteket teljesítő, ugyanakkor csökkenő államháztartási hiánnyal számoló költségvetés-tervezetet terjesztett a parlament elé, amelyet előzetesen a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) is egyeztetett.

Ponta szerint a büdzsében van fedezet a - 2010-es lefaragások előtti szintre - kiegészített közalkalmazotti bérek, a négy százalékkal növelt nyugdíjak, és a korábbi IMF-hitel törlesztőrészleteinek kifizetésére, miközben a költségvetési hiány idén sem haladja meg az uniós előírásokban szereplő, GDP-arányos három százalékot.Victor-Ponta3

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy nem nyúltak a 16 százalékos egységes adókulcshoz, habár szociáldemokrataként ő maga a differenciált adózás híve. "Van azonban egy határozott ígéretünk az adókulcs megtartásáról, amit a liberális partnereinknek tettünk, amely megalapozta a Szociálliberális Szövetség (USL) megalakulását, és a továbbiakban is ehhez tartjuk magunkat" - mondta Victor Ponta.

Hozzátette, a büdzsé tervezetében több pénzt irányoztak elő gazdaságfejlesztésre, de nem közvetlen beruházásokra, amiből szerinte sok esetben csak a politikai klientúra gazdagodott, hanem olyan projektekre, amelyek európai uniós támogatások felhasználására alapoznak.

Kimaradt?