Parlament: költségvetési vita orrvérzésig

A parlament két házának keddi együttes ülésén kedden kezdődik a 2013-as költségvetés vitája, amelyet még ezen a héten le szeretnének zárni a honatyák. Bár a tervezethez több mint tízezer módosító indítvány érkezett, Niculae Mircovici képviselőházi titkár szerint péntek estig sikerül elfogadni az állami büdzsét és a társadalombiztosítási költségvetést.

RMDSZ: három fontosabb indítvány

Az RMDSZ három fontosabb módosító indítványt terjeszt be a költségvetési tervezet vitájához – tudtuk meg korábban Erdei D. Istvántól, a pénzügyi és költségvetési bizottság tagjától. A képviselő elmondta, kiemelten fontosnak tartják az észak-erdélyi autópálya befejezését, ezért megdupláznák a beruházásra szánt idei összeget, a 188 millió lejt. Az RMDSZ a fogyatékkal élőket gondozó személyek juttatásaira szánt keretet növelné 25 százalékkal. A harmadik RMDSZ-es módosító indítvány a megyei utak karbantartására szánt összeget növelné.parl

Erdei a maszol.ro kérdésére „első látásra korrekteknek” nevezte a költségvetés sarokszámait. A tervezett 2,1 százalékos deficitről elmondta, ez jóval alatta marad az uniós szinten három százalékban maximalizált költségvetési hiánynak. Szerinte a kormány számításait elsősorban az húzhatja keresztbe, hogy Romániában az adófizetői morál „még mindig a béka feneke alatt van”. A politikus ugyanakkor jó hírnek nevezte, hogy idén – ha csak az infláció mértékében is – nő a nemzeti kisebbségek szervezeteinek szánt összeg.

Pataki: a kormány túlzottan optimista

Pataki Csaba, a szenátus munkaügyi és szociális szakbizottság tagja szerint a társadalombiztosítási költségvetés túlzottan optimista várakozásokra alapozva készült. „Baloldali kormányunk van, és ez érződik a büdzsén is: a költségvetésnek az a filozófiája, hogy több pénzt juttat szociális kiadásokra. A kormány optimista, mert úgy számol, hogy a szociális kiadások hetven százaléka visszatér a gazdaságba a fogyasztás megnövekedése révén” – magyarázta a maszol.ro-nak a szenátor.

A politikus szerint azért túlzott ez az optimizmus, mert a romániai társadalom a 2007-2008-as túlköltekezésekből tanult. „Most már kevesebbet költenek az emberek, inkább megtakarítják a pénzüket. Ezért szerintem nem fog olyan mértékben megugrani idén a lakossági fogyasztás, mint amilyenre a kormány számít. Így könnyen megtörténhet, hogy az év közepén a társadalombiztosítás költségvetésének a kiegészítésére lesz szükség” – mondta Pataki Csaba.

A 2013-as költségvetés tervezetének sarokszámai Az idei büdzsé tervezete 1,6 százalékos gazdasági növekedéssel, 4,3 százalékos inflációval, 2,1 százalékos deficittel és 4,5 lejes euróárfolyammal számol. A bevételi oldal 209 285 millió lej (a GDP 33,6 százaléka), kiadási oldala 222 679 millió lej (a GDP 35,7 százaléka), ami 13 394 millió lejes hiányt eredményez. A kormány 465 ezer munkanélkülivel, 4,485 millió alkalmazottal, 1,187 millió közalkalmazottal, 5,452 millió nyugdíjassal és 1 615 lejes havi nettó átlagbérrel képzeli el a 2013-as évet. A kiadások a tavalyi évhez képest 15,4 milliárd lejjel növekednek, ebből 4,5 milliárd lejt a közalkalmazotti fizetések visszaállítása, 2,9 milliárdot pedig a nyugdíjak 4 százalékos kiigazítása jelent. A beruházási kiadások idén 36,9 milliárd lejre rúgnak, tehát elérik a GDP 5,9 százalékát..

 

Kimaradt?