Temesváron bővít a Nokia

A Nokia 73 millió eurót fektet be Temesváron a kampusza bővítésébe.

Ezzel a finn cég az ország legnagyobb kutató és fejlesztő központját hozza létre a távközlés területén.

A következő év feléig 27 ezer négyzetkilométeres területen bővítenek, ezzel háromszáz új munkahelyet teremtve, amelynek harmada a kutatás és fejlesztés területén, kétharmada pedig a szolgáltatásokban dolgozik majd. A cég vezérigazgatója, Raoul Ros elmondta, a fejlesztés igazolja a Nokia "elkötelezettségét" Romániával szemben.

A temesvári kampuszon a szélessávú wireless technológiákat fejlesztik, amelyeket az IoT, a big data és az új mobilkommunikációs megoldásokban alkalmaznak.

Jelenleg 1300 munkatársuk van Temesváron, akik 600-an mérnökök a most nyílt kutató és fejlesztő központban, 700-an a hálózati központban dolgoznak, amely 2015-ben nyílt.

Kapcsolódók

Kimaradt?