A román szélessávú internet gyorsabb a magyarnál

A román internet gyorsabb a magyarnál – írta vasárnap az Index az Akamai legfrissebb jelentésére hivatkozva.

A cég a világ egyik legnagyobb CDN szolgáltatója (content delivery network; óriási sávszélességgel és tárolókapacitású, a Föld minden táján szétszórt szerverparkokat más cégeknek bérbe adó, és a tartalmak terítését segítő szolgáltatás), becslések szerint a hálózatán áramlik keresztül az internet adatforgalmának 25-30 százaléka, amiből aránylag pontos következtetéseket lehet levonni a teljes internetre nézve.internet

A 2012 harmadik negyedéves adatokat tükröző statisztika a magyar portál szerint meglepő tanulságokkal szolgál: már nem Dél-Koreától irigyli a világ a szélessávot, és a román internet gyorsabb a magyarnál. Azért a magyaroknak sem kell szégyenkezniük, a világranglista 12. helyén állnak, megelőzve többek között az amerikaiakat, teljes Nyugat-Eupát és Skandináviát.

Az internetkapcsolatok átlagos csúcssebességét rangsoroló listán hagyományosan Dél-Korea volt az első, de most megtörtént a trónfosztás és Hongkong került a dobogó tetejére 54 megabites átlaggal. A dobogót teljesen uralja Kelet-Ázsia, harmadik helyre a japánok jöttek be 42 megabites átlaggal.

A top10-et innentől nagyrészt európai országok töltik ki, Lettország, Románia, Belgium, Svájc és Bulgária jelenti az európai élmezőnyt. Magyarország a legjobbaktól éppen csak elmaradva, a 12. helyen jön kerek 30 megabites átlagos csúcssebességgel, hajszállal megelőzve az USA-t.

Kimaradt?