Románia túllépte az IMF-fel szemben vállalt hiánycélt

Románia túllépte a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) szemben vállalt államháztartási hiánycélt, mivel a deficit a bruttó össztermék 2,5 százalékát tette ki tavaly a korábban vállalt 2,2 százalékhoz képest – derül ki a pénzügyminisztérium pénteki közléséből.

Az Agerpres hírügynökség szerint a román államháztartási hiány 14,8 milliárd lej lett, 1,1 milliárd lejjel meghaladva 2012-ben az ország által vállalt célértéket, miközben a deficit 40 százalékkal csökkent a 2011-es értékhez képest.

2011-ben a deficit 23,9 milliárd lej volt, ami a GDP 4,3 százalékának felelt meg. Románia IMF-el kötött hitelszerződésében vállalta, hogy a deficit nem haladja meg a 13,6 milliárd lejt, ami a GDP 2,2 százalékát teszi ki.imf

A pénzügyminisztérium szerint a hiánycél túllépését több tényező idézte elő. Egyrészt többet kellett költeni az uniós projektekre, mivel az unió többször is felfüggesztette az uniós pályázatok kifizetését rendellenességek miatt, illetve a GDP növekedése is elmaradt a tervezettől. A konszolidált költségvetési bevétel tavaly 193,1 milliárd lej volt, ami a GDP 33 százalékát teszi ki, és ez 6,2 százalékos növekedést jelent abszolút értékben 2011-hez képest, GDP-arányosan pedig 0,3 százalékos növekedést mutat.

Az adókból származó bevételek 8,9 százalékkal nőttek. A kiadások elérték a 207,9 milliárd lejt, ami a GDP 35,5 százalékának felel meg. Románia legutóbb 2011-ben kötött a washingtoni pénzintézettel két évre szóló, elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást, amely tavasszal jár le.

Victor Ponta miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy a Bukarestben tartózkodó IMF-küldöttségtől azt kérte, adjanak két hónap haladékot, hogy Románia behozza a strukturális reformok terén regisztrált lemaradásait, ami több állami vállalat privatizációját jelenti. Megerősítette, hogy a román hatóságok újabb elővigyázatossági hitelmegállapodást akarnak kötni az IMF-el. A pénzintézet bukaresti küldöttsége január 29-én fejezi be romániai felülvizsgálati látogatását.

Kimaradt?