Amerikában is leállították a Boieing 787-eseket

Japán után már az Egyesült Államokban sem repülhetnek a Boeing legújabb repülői, a 787-es Dreamlinerek. Ezzel a cég két legnagyobb piacán függesztették fel a gépek üzemeltetését a folyamatos meghibásodások miatt.

Japánban szerda reggel hajtott végre kényszerleszállást egy 787-es, mert az akkumulátorai meghibásodást jeleztek és a pilótafülkében füstszagot éreztek. Ezért ott már szerdán kivonták a forgalomból a gépeket. A 787-esekből eddig ötven darab állt szolgálatba, ebből 24 Japánban, hat pedig az Egyesült Államokban.boeing 787

Az utasszállító biztonságosságával kapcsolatban az elmúlt napokban az amerikai és a japán közlekedési minisztérium is vizsgálatot indított, miután a géptípussal a múlt héten négy kisebb váratlan esemény történt.

Bostonban elektromos tűz ütött ki a JAL egyik gépén, másnap ugyanott, ugyanannak a légitársaságnak egy másik Boeing 787-esénél észleltek üzemanyag-szivárgást. Pénteken Japánban az ANA egyik ilyen típusú repülőjének egyik generátoránál olajszivárgást vettek észre, egy másik esetében pedig a pilótafülke szélvédője repedt meg (az öt üvegréteg közül egy sérült meg).

A Boeinghez eddig 800 megrendelés érkezett a 207 millió dollárba kerülő, döntően szénszálas műanyagból készült gépre, amely alacsony tömege és innovatív megoldásai miatt a cég szerint ötödével csökkentheti a légitársaságok üzemanyagköltségeit. Repülőműszaki szakemberek szerint közvetlenül a forgalomba állítás után a legtöbb géptípus esetében fordulnak elő ilyen hibák, amelyeket a gyártó megpróbál a lehető leggyorsabban kiküszöbölni.

Kimaradt?