Magánbefektető újítaná fel a sepsiszentgyörgyi Bodok hotelt

Egy háromszéki turisztikai vállalkozó 4 millió eurót költene a Sepsiszentgyörgy központjában lévő, romos Bodok szálloda felújítására és korszerűsítésére. A háromszéki megyeszékhely önkormányzata októberben fogadott el határozatot arról, hogy olyan magán befektetőt keresnek, aki érdekelt lenne a beruházásban.

A városháza november 30-ig várta azon befektetők jelentkezését, akik az önkormányzattal partnerségben felújítanák és működtetnék a jelenleg elhanyagolt állapotban lévő hotelt. Indoklás szerint erre a magánbefektetővel közösen megvalósítható partnerségre azért van szükség, mert szinte biztos, hogy erre a célra nem tudnak európai uniós pénzalapokra pályázni, másrészt az önkormányzat saját költségvetéséből csak hosszú idő alatt tudná felújítani a tulajdonában lévő Bodok hotelt.

Antal Árpád, sepsiszentgyörgyi polgármester hétfőin elmondta: a határidőig egyetlen háromszéki vállalkozó nyújtott be szándéknyilatkozatot a városházára, amelyben 4 millió eurós befektetést vállal a következő 2 évben. A polgármester nem fedte fel a befektető kilétét, mindössze annyit árult el, hogy a vállalkozó Háromszéken már működtet hasonló szállodát.

Antal Árpád szerint már ezen a héten elkezdik a tárgyalásokat a lehetséges befektetővel, amelynek során kiderül majd, hogy a városnak az ingatlan mellett még be kellene-e szállnia pénzzel is, természetesen az alapján döntenek a részesedésről is. Remények szerint már jövő év tavaszán elkezdődhetnek a munkálatok.

Mint arról korábban beszámoltunk, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tervei szerint négycsillagos wellness szállóvá alakítanák a Bodok hotelt. A tervezővel való egyeztetés következtében az körvonalazódik, hogy a Bodok szálló kilenc emeletéből kettőt visszabontanak, mert így más tűzvédelmi besorolásba kerül és a költségek is csökkennek. A létesítmény négycsillagos szállóként működne, és wellness központot, konferenciatermet hoznának létre benne.

A sepsiszentgyörgyi önkormányzat két évvel ezelőtt 750 ezer euróért vásárolta meg a városközpontot elcsúfító romos hotel épületét, amelyet a brassói Ioan Neculae üzletember 2003-ban magánosítás során szerzett meg, majd elkezdte ugyan a felújítását, de a gazdasági válságra hivatkozva le is állította azt. A brassói vállalkozó néhány évig az ingatlanadó befizetését is elhanyagolta, majd tartozásának értékét is beleszámítva eladta az épületet a városnak.

Kapcsolódók

Kimaradt?