Szakértő: a globális gazdasági egyenlőtlenség destabilizálja a társadalmakat

A gazdagok és szegények közötti szakadék tovább nő, a gazdasági egyenlőtlenség ellen felszólalók törekvései hiábavalók – írja rövid elemzésében Shawn Langlois a MarketWatchon.

A Credit Suisse Global Wealth Reportra hivatkozva kijelenthető: mára a föld népességének 0,7 százaléka birtokolja az összvagyon közel felét, a piramis alján levő 73 százalék pedig személyenként kevesebb mint 10 ezer dollárt (körülbelül 42 ezer lejnyi értéket).

A piramis tetején levő milliomosok száma 155 százalékkal nőtt az ezredforduló óta, az „ultragazdagoké” pedig még jobban emelkedett.

A trend – véli a jelentés – folytatódik: 2000-ben a top 1 százalék birtokolta a háztartási vagyonok 49,6 százalékát, ez 2009-re 45,4 százalékra csökkent. Azóta azonban fordult a kocka, és ismét egyre többet birtokolnak, már meghaladta a vagyonuk az összvagyon 50 százalékát.

„Az elmúlt években megerősödött az az érzés, hogy a gazdasági fellendülés sekély, és nem érinti a társadalom minden rétegét” – összegzi a jelentés, amely adatokra hivatkozva megerősíti ezt az elképzelést.

„Sokkoló” szinten az egyenlőtlenségek

Az Oxfam International munkatársa, Max Lawson szerint az egyenlőtlenség „sokkoló” szintet ért el és változásra van szükség. Úgy látja, a szegények és gazdagok közötti különbségek aláássák a gazdaságot, destabilizálják a társadalmakat és visszatartja a szegénység elleni küzdelmet.

„A kormányoknak fel kell lépniük az adóelkerülés ellen, többet kell fektetniük a közszolgáltatásokba, és meg kell növelniük az alacsonykeresetűek bevételeit” – mondta a szakértő.

Címlapi illusztrációnk forrása: nypost.com

Kapcsolódók

Kimaradt?