Január 15-én érkezik Romániába az IMF küldöttsége

Január második felében kéthetes felülvizsgálati látogatásra érkezik Romániába a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége, amely az Európai Bizottság és a Világbank szakértőivel együtt tekinti át, milyen mértékben teljesítette Románia a vállalt kötelezettségeit a jelenlegi elővigyázatossági hitelmegállapodás keretében.

A látogatás időpontját Tonny Lybek, az IMF bulgáriai és romániai felelőse jelentette be csütörtöki közleményében. Jelezte, hogy a látogatás január 15-én kezdődik, és következtetéseit a tárgyalások január 29-i lezárulta után ismertetik. A román hatóságok és a nemzetközi hitelezők tárgyalásának napirendjén az egyik meghatározó pont a jövő évi román állami költségvetés lesz.Tonny Lybek

A tárgyalásokon szó lehet egy újabb elővigyázatossági típusú hitelszerződés megkötéséről is, hiszen Victor Ponta miniszterelnök december végén újfent megerősítette: Románia újabb elővigyázatossági típusú hitelmegállapodást szeretne kötni az IMF-fel, miután tavasszal lejár a jelenleg érvényben lévő.
Az új szerződés megkötése attól függ, hogy Románia milyen mértékben tesz eleget a jelenlegi szerződés értelmében vállalt kötelezettségeinek.

Elmaradások vannak ugyanis az állami vállalatok privatizációja terén, hiszen a román kormány többször elhalasztotta különböző vállalatok kisebbségi vagy többségi részvénycsomagjának eladását.

Romániának jelenleg 5,2 milliárd euró értékű hitelszerződése van, ebből 3,6 milliárd eurót az IMF biztosít. A 2011-ben megkötött elővigyázatossági szerződés tavasszal jár le. Ha sikerül újabbat kötni, akkor Románia számára ez már a harmadik hitelmegállapodás lenne, miután 2009 és 2011 között 20 milliárd euró, többoldalú, nemzetközi készenléti hitelmegállapodás volt érvényben.

Kimaradt?