Washingtonban megállapodtak a költségvetési szakadékról

Az amerikai szenátus keddre virradóra elfogadta az úgynevezett költségvetési szakadék elkerüléséről szóló megállapodást. A kongresszus felsőháza két órával az éjféli határidő lejárta után adta áldását az utolsó percben nyélbe ütött, két párti kezdeményezéssel született megállapodásra, amelyet még jóvá kell hagynia a képviselőháznak is, és majd csak azután kerülhet rá Barack Obama elnök aláírása. A képviselőház várhatóan még a nap folyamán szavaz róla.

A demokraták szenátusi vezetője, Harry Reid és a képviselőházi republikánusok vezetője, Nancy Pelosi aláírta az erről szóló, kétpárti kezdeményezéssel született megállapodást. 110726 harry reid nancy pelosi 605 apAz alku állami kiadásokat csökkentő és bevételeket növelő intézkedések kiegyensúlyozott egyvelege, és két hónnappal elhalasztja a költségvetési kiadások automatikus csökkentését.

A CNN korábban nem zárta ki, hogy a szenátusban még hétfő éjfél előtt megejthetik a szavazást a megállapodásról, de ez a határidő lejártával sem történt meg. A megállapodást túl későn hozták tető alá, így a kongresszus egyik házában sem fogadták el éjfél előtt.

A szenátusban a demokraták vannak többségben, a képviselőházban a republikánusok. John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke közölte, hogy az alsóház azután veszi napirendre a megállapodást, hogy a szenátus elfogadta. Joe Liberman szenátor szerint a felsőházban a megállapodás élvezi a demokraták erős támogatását.fiscal cliff latino

Az éjféli határidő lejártával technikailag hatályba lépett a nagyjából 600 milliárd dolláros adóemelés és költséglefaragás, de ez a zárva tartó pénzpiacokra nem lesz hatással, és a megállapodás ténye önmagában is lehetővé teszi a tőzsdei zavarok megelőzését. A Fehér Ház és a kongresszusi vezetők abban reménykednek, hogy egy-két napon elküldik Barack Obama elnöknek aláírásra az elfogadott megállapodást, így az adófizetők semmit sem fognak érzékelni abból, hogy a megszorító csomag tulajdonképpen hatályba lépett.

Kimaradt?