Offshore-botrány: Winkler Gyula az EP vizsgálóbizottságának helyettes tagja lett

Európai Parlament Panama-iratokkal kapcsolatos vizsgálóbizottságának helyettes tagjává választották Winkler Gyula EP-képviselőt. A bizottság az offshore cégeket és azok haszonélvezőit kutatja fel. 

Az EP szerdán, a Brüsszelben zajló miniplenárison határozott a vizsgálóbizottság összetételéről, míg létrehozásáról Strasbourgban döntöttek június 8-án. A 65 tagú bizottságnak 12 hónap alatt kell elkészítenie jelentését. 

„Az Európai Parlamentnek kezdeményeznie kell a gazdasági környezet átláthatóbbá tételét, hogy ezáltal visszafogható legyen a túlburjánzott spekuláció és kapzsiság, amely nem mellesleg a 2008-as pénzügyi válsághoz is vezetett" – emelte ki Winkler Gyula. Mint mondta: a 2008-as pénzügyi válság hatásai a mai napig érezhetők, az európai képviselőknek pedig nemcsak a törvénykezésre kell odafigyelniük, hanem olyan intézkedésekre is, amelyek mentalitásváltáshoz vezetnek. 

„Az igaz, hogy az adópolitika a tagállamok kizárólagos kompetenciája, ám a szabályozó és ellenőrző hatóságok együttműködése, de az EP élenjárása is – akár az új vizsgálóbizottság felállításával – mind megszabja azt az erkölcsi minimumot, amelyhez tartanunk kellene magunkat. Az átláthatóság kulcsszerepet játszik az állampolgárok érdekvédelmében, az Európai Parlament pedig éppen ezáltal kap felhatalmazást, hogy kezdeményező szerepet vállaljon ezen a területen" – hangsúlyozta az EP-képviselő.

A bizottságban tevékenykedő képviselők a tagállamok pénzmosásra, adókijátszásra és adóelkerülésre vonatkozó uniós jog feltételezett megsértését és visszás alkalmazását is vizsgálják. Az EP képviselőcsoportjai azt követően egyeztek meg abban, szükség van a vizsgálóbizottság felállítására, hogy nemzetközi offshore-botrány tört ki nemrégiben. Tavasszal több százezer offshore cég titkos adatát szivárogtatta ki egy forrás a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától – innen jön Panama-iratok elnevezés. Az oknyomozó anyag összeállításán mintegy nyolcvan ország négyszáz újságírója dolgozott. A botrányról bővebben itt olvashat.

Kapcsolódók

Kimaradt?