Most már magyar is van a világ dollármilliárdosai között

Csányi Sándor felkerült a világ leggazdagabb embereinek listájára. Ő az első olyan nagyon gazdag magyar, akit a Forbes a világ dollármilliádosai között tart számon – írja az Index.

A magyar milliárdos már korábban a világ leggazdagabbjai között volt, ám az eddigi Forbes-listáknál nem vették számításba az OTP-vezér szingapúri cégeit. Azt hitték, hogy csak 159,5 milliárd forintja van.

Holott Csányinak nagyobb a vagyona: egy jelentős részét például éppen Szingapúron tartja. Majdnem akkora összegről van szó, mint amennyit az ismert magyarországi élelmiszermárkákat (Pick, Mizo, Délhús, Csányi Pincészet) tömörítő Bonafarm-csoport ér. Most ezt a részt is hozzáadták eddigiekhez, Csányi Sándor összes vagyonát 287,9 milliárd forintra becsülve. Ezzel megugorja a Forbes World's Billionaires nevű lista küszöbét, ahol 1 milliárd dollár a beszálló.

Kapcsolódók

Kimaradt?