A négyzetméterenkénti ezer euró fölé emelkedtek az ingatlanárak

Ismét az eget verik az ingatlanárak, az utóbbi négy évben először történik meg, hogy a lakások árai az ezer eurós négyzetméterenkénti árat is meghaladják. Országos szinten az egy hónappal korábbi állapotokhoz képest 4,5 százalékkal emelkedtek az árak, az egy évvel korábbi adatokhoz viszonyítva ez 9,8 százalékos drágulást jelent. Utoljára 2012-ben kellett ilyen magas összeget fizetni az ingatlanpiacon. 

A lakásárak Kolozsváron már korábban is magasabbak voltam kint Bukarestben – derül ki a Mediafax által közzétett adatokból. Az Imobiliare.ro szakportálra hivatkozó cikk szerint Kolozsvár és Bukarest az a két város, ahol az ingatlanárak ma már meghaladják a négyzetméterenkénti ezer eurót.

Kolozsváron egy hónap alatt három százaléknyit emelkedtek az árak, az átlagár ma már eléri az 1 186 eurót. Ez a tavaly februári összegekhez (1 028 euró) képest 15,4 százalékos emelkedést jelent. Lebontva: a régebbi apartmanok ára 2,6 százalékkal nőtt, elérve az 1 204 eurót, az újabbak pedig 3,2 százalékkal emelkedett, átlagosan 1 161 eurónál állapodva meg.

Hasonlóak az árak Bukarestben is, ahol 1 089 euró a hasznosítható felület négyzetméterenkénti ára, ez egy hónap alatt 3,3, egy év alatt 5,3 százalékos emelkedést jelent. Az újépítésű lakások négyzetméterenkénti ára eléri az 1 123 eurót.

Brassóban, Temesváron és az Erdélyen kívüli városokban is alacsonyabbak a lakásárak, itt az ezer eurót már nem éri el a négyzetméterenkénti összeg. Az átlagár 912 euró Brassóban, 970 euró Temesváron és 888 euró Iașiban - közölte a hírügynökség, amely már pszichológiai árnak nevezi az ezer eurós összeget. Az árak egyébként minden nagyobb városban emelkedtek, a legnagyobb emelkedés azonban Bukarestben volt tapasztalható.

 

Kapcsolódók

Kimaradt?