Enyhén nőtt a román gazdaság az év első kilenc hónapjában

A mezőgazdaság drasztikus, több mint 20 százalékos visszaesése közepette is enyhén növekedett a GDP az év első kilenc hónapjában 2011 azonos időszakához képest - közölte csütörtökön a országos statisztikai intézet.

A háromnegyed éves bruttó hazai termék 416,268 milliárd lej volt, ami reálértéken 0,2 százalékkal több mint 2011 első kilenc hónapjában volt. A harmadik negyedévi GDP 0,5 százalékkal volt magasabb, mint a második negyedévi és 0,6 százalékkal haladta meg 2011 harmadik negyedévének hazai termékét.

A szolgáltatások (13,8 százalék) és az ingatlanpiac (10,4 százalék) területén regisztrálták a legnagyobb növekedést a harmadik negyedévben, míg a legnagyobb visszaesést (29,8 százalék) a mezőgazdaságban könyvelték el 2011 azonos időszakához képest.gazd

Az első kilenc hónap stagnáláshoz közeli eredménye kétségessé teszi, hogy növekedéssel zárhatja-e a 2012-es évet a gazdaság. Októberben, amikor harmadszor módosította lefele a GDP eredetileg 2,3 százalékra várt idei növekedési előrejelzését, a bukaresti kormány még 1 százalékos növekedéssel számolt.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) már augusztusban bejelentette, hogy 1,5 százalék helyett erre az évre 0,9 százalékos GDP-növekedéssel számol Romániában.

Kimaradt?