A rádió- és tévédíj eltörlését javasolták

Eltörölnék a rádió és tévéi díjának fizetési kötelezettségét, az ezt illető törvénymódosító javaslatot szociáldemokrata honatyák terjesztették elő.

A közszolgálati rádió és a közszolgálati televízió működését szabályozó törvény módosítása érdekében előterjesztett  javaslat érvénytelenítené az illeték kifizetésének kötelezettségét előíró paragrafusokat. Az indoklás szerint ez nem csak a kisjövedelműeknek válna javára, hanem igazságos lenne azokkal szemben is, akik nem hallgatják a közszolgálati rádiót, vagy a televízió adásait sem nézik.

A javaslattal gyakorlatilag azt szabályoznák, hogy a rádió és a televízió társaság milyen jövedelmekkel rendelkezhet, ezek jövedelemforrások közül vennék ki a lakosságtól beszedett díjat, melyet jelenleg a villanyszámlával közösen fizetünk.  A javaslatot a képviselőházhoz nyújtották be, jelenleg közvitán van.

Nemrég a közszolgálati televízió azt kérte a parlamenttől, hogy emeljék meg a lakosságtól beszedett díjat, a társaság vezetése szerint a tévé ezzel lábalna ki a nehéz anyagi helyzetéből.

 

 

 

Kapcsolódók

Kimaradt?