A gépjárművekre kirótt zöldbélyeg-illeték kifizetésén könnyítene az RMDSZ

A gépjárművek beíratásakor befizetendő zöldbélyeg-illeték összegének éves lebontását kéri az RMDSZ abban a törvénykezdeményezésben, amelyet ezen a héten iktatott a képviselőházban.

Moldován József Hargita megyei képviselő, a tervezet beterjesztője elmondta, ha a  prlament megszavazza a módosítást, egy fajta éves adóvá alakulna át ez az illeték, valamint a tulajdonosok a gépjárművek beíratásakor a zöldbélyeg-illeték egy részének befizetésére lennének kötelesek.

„A tervezet kidolgozása során két olyan fontos szempontot vettünk figyelembe, amely eddig részben diszkriminálta azokat a gépjármű tulajdonosokat, akik új vagy használt autót írattak be az országba. Úgy vélem, a zöldbélyeg-illetéket annak kell fizetnie, aki szennyez, vagyis használja a gépjárművet. Tekintettel arra, hogy a szennyezés általában a tulajdonos lakcímének közvetlen környezetében történik, az illeték egy részének az adott önkormányzatban kellene maradnia” – taglalta Moldován a jogszabálytervezet szükségességét.

A politikus rámutatott arra, hogy Romániában, a statisztikai adatok szerint átlagosan 15 évig használnak egy autót. Az RMDSZ által benyújtott tervezetben a gépkocsi beíratásakor meghatározott bélyegilleték összegét 15 évre osztották fel, amelyet évente kellene fizetnie, progresszíven az éppen aktuális tulajdonosnak.  Moldován elmondta, hogy a módosítás által a zöldbélyeg-illetéket nem egyszerre fizetnék, mint azt eddig tették, hanem 15 évre lebontva. A 15 év lejárta után gépjárművekre kirótt adózási rendszer szerint fizetné továbbra is ezt a járulékot a tulajdonos.

„Az egyik rendelkezés kiküszöbölné azt a helyzetet, amelyben csak azon gépjármű-tulajdonosok fizetnek, akik új vagy éppen külföldről behozott autót íratnának be az országba. Ennek alapján mindenki annyit fizet, amennyit szennyez, vagyis használja az autót. A másik cikkelyben azt kérjük, hogy a befizetett zöld illeték 30 százaléka maradjon helyben és azzal a helyi önkormányzat gazdálkodjon, míg a maradék 70 százalékot utalnák a Környezetvédelmi Alapba” – hangsúlyozta a képviselő, majd hozzátette: a befizetett zöld illeték 30 százalékával az önkormányzatok több környezetvédelmi beruházást tudnának finanszírozni, amely a lakosság előnyét szolgálná.

Kapcsolódók

Kimaradt?